Több mint egy és fél millió dollárért kelt el Einstein kézirata


-A A+

Albert Einstein a boldogság titkáról kézzel írt eszmefuttatása 1,56 millió dollárért kelt el egy jeruzsálemi árverésen, a két rövid mondatból álló kézirat értékét 5 és 8 ezer dollár között becsülték – jelentette be a jeruzsálemi Winner's aukciósház.Forrás: CNN

A feljegyzést 95 éve, 1922-ben adta Albert Einstein egy küldöncnek borravaló helyett Tokióban, ahol előadó körúton járt. A boldogság titkáról szóló eszmefutatás röviddel az után készült, hogy Einsteint a Nobel-díj bizottság arról tájékoztatta, neki ítélték oda a fizikai Nobel-díjat, és a tudós népszerűsége már a tudományos körökön túl is egyre nőtt.

A küldönc a tokiói Imperial Hotelben lakó Einsteinnek egy üzenetet hozott. Azt nem tudni, hogy nem fogadott el borravalót, vagy Einsteinnek nem volt aprópénze, de a fizikus nem hagyta őt üres kézzel távozni, és két kis rövid üzenetet vetett németül papírra – mondta el korábban az eladó, a küldönc egy rokona.

„A nyugodt, szerény élet több örömet hoz, mint az állandó izgalommal járó siker hajszolása” – áll az egyiken. A másikon az olvasható: „Ahol akarat van, ott út is van.”

Einstein azzal adta át a papírcetliket a küldöncnek, hogy a kézirat „többet fog érni, mint egy normál borravaló” – közölte Gal Wiener az aukcióház elnök-vezérigazgatója.

A licit kétezer dollárról indult, 25 perc alatt sikerült elérni az 1,56 millió dolláros árat. A vásárló egy névtelenségét megőrizni kívánó európai telefonos licitáló volt.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X