Megkönnyíti az internetes vásárlást az új EU-s szabályozás


-A A+

Az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság  teljesítette a szeptemberi tallinni digitális csúcstalálkozón vállalt kötelezettséget az indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozás megszüntetésére, amely egyben a 2017-es év egyik kiemelt uniós feladata is.

A három fél politikai megállapodást hozott tető alá azzal a céllal, hogy megszüntessék az indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozást azon fogyasztók számára, akik az EU-n belül termékeket vagy szolgáltatásokat kívánnak vásárolni a világhálón. Az új szabályok fel fogják lendíteni az elektronikus kereskedelmet, egyaránt szolgálva ezzel a fogyasztók és a vállalkozások javát, akik így haszonélvezői lehetnek a növekvő európai online piac előnyeinek – áll a közleményben.

A polgárok számára ez azt jelenti, hogy úgy fognak tudni a világhálón keresztül új elektromos terméket beszerezni, autót bérelni vagy koncertjegyet venni egy másik országban, mintha mindezt saját országukban tennék. A vásárlásnak többé nem fogja akadályát képezni például az, hogy egy másik országban kibocsátott betéti vagy hitelkártyával kellene fizetniük. A vállalkozásokat érintő előny pedig az lesz, hogy növekszik a jogbiztonság a határokon átnyúló működés tekintetében.

Az új szabályok három olyan konkrét esetet határoznak meg, amikor a különböző uniós tagállamok fogyasztói közötti eltérő bánásmód eleve indokolatlan, és objektív kritériumokkal nem támasztható alá.

  • Fizikai szállítás nélküli termékértékesítés. Példa: Egy belga fogyasztó hűtőszekrényt kíván vásárolni. A legvonzóbb megoldásra egy német weboldalon talál rá. Az új szabályok értelmében a fogyasztó jogosult a termék megrendelésére és annak a kereskedő telephelyén való átvételére vagy saját otthonába történő szállíttatására.
  • Elektronikusan nyújtott szolgáltatások értékesítése. Példa: Egy bolgár fogyasztó weboldal létesítése céljából tárhelyszolgáltatást kíván vásárolni egy spanyol cégtől. Az új szabályok értelmében hozzáférhet a szolgáltatáshoz, regisztrálhatja magát és megvásárolhatja ezt a szolgáltatást anélkül, hogy többletdíjakat kellene fizetnie a spanyol fogyasztókhoz képest.
  • Egy konkrét fizikai helyen nyújtott szolgáltatások értékesítése. Példa: Egy olasz család közvetlenül vásárolhat utazást egy franciaországi vidámparkba anélkül, hogy átirányítanák őket valamelyik olasz weboldalra.

A rendelet nem ír elő értékesítési kötelezettséget, és nem harmonizálja az árakat. Ugyanakkor kiküszöböli a megkülönböztetést a termékekhez és szolgáltatásokhoz való hozzáférés terén olyan esetekben, amikor az objektív módon nem indokolható (pl. héa-kötelezettségek vagy különböző jogi előírások).

Az új szabályok az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetést követő kilenc hónap elteltével lépnek hatályba, lehetővé téve a kisebb kereskedők számára az alkalmazkodást.








EZT OLVASTA MÁR?

X