Megvan a megoldás a légkört szennyező szén-dioxidra: kőbe zárják


-A A+

Megkezdte a munkát a világ első negatív emissziós erőműve Izlandon. A Reykjavikban található Hellisheidi geotermikus erőműben alkalmazott módszer, a CarbFix nevű projekt lényege, hogy egy elterjedt vulkanikus kőzet, a bazalt segítségével ejtik csapdába a légkört szennyező gázt - tájékoztat az EuroNews. 

Az erőműből a talaj mélyén található kőzetekbe vezetik a kibocsátott szén-dioxidot. A gáz reakcióba lép a bazaltkőzettel, és karbonátot hoz létre, ezután a szén már nem tud visszaszivárogni a környezetbe. A módszer tulajdonképpen mindenhol alkalmazható, ahol nagyobb bazaltrétegek találhatók, vagyis gyakorlatilag bármely, ezekre épült, már üzemelő erőműben.

Az erőmű már teljes gőzzel dolgozik. Az optimista becslések szerint a szén-dioxid megszilárdításához 8-12 évre lett volna szükség. Az izlandi kutatók ehhez képest a geotermikus erőmű által kibocsátott 250 tonnányi szenet nem egészen két év alatt – még a „kísérleti szakaszban” – alakították karbonáttá.

Évente körülbelül negyvenmilliárd tonna szén-dioxidot jut a légkörbe, főleg a fosszilis tüzelőanyagok elégetésének „köszönhetően”. A gáz nagyban hozzájárul a globális felmelegedéshez. A Föld légkörében lévő a szén-dioxid koncentrációja tavaly újabb rekordot ért el: a Meteorológiai Világszövetség (WMO) adatai szerint a növekedés mértéke 50 százalékkal meghaladta az elmúlt tíz év átlagát. Az emberi tevékenység és az El Nino-hatás miatt az atmoszféra CO2-szintje az elmúlt 800 ezer évben nem volt akkora, mint 2016-ban.








EZT OLVASTA MÁR?

X