Szombaton majd jól bebizonyítják, hogy lapos a Föld


-A A+

Az utóbbi évek egyik legbizarrabbb állítása a laposföld-hívőktől érkezik: lenullázva az elmúlt évszázadok tudományos fejlődését azt állítják, hogy a bolygónk igenis lapos. Ezt pedig bizonyítani is igyekeznek.

A 61 éves kaliforniai Mike Hughes saját rakétát fog építeni, amellyel a magasba emelkedik és igazolja, hogy a Föld lapos. Nem hajlandó ugyanis elfogadni több évszázad tudományos eredményeit, a méréseket, tapasztalatokat, amelyek egyébként már az ókori görögök előtt sem voltak teljesen idegenek.

Saját tudományos elképzeléseihez méltóan gőzhajtású rakétát fejlesztett ki, amellyel szombaton emelkedik a magasba, egészen pontosan 550 méterre. Ez húszezer dollárjába került. Ennyi erővel persze repülőjegyet is vásárolhatott volna – de talán abban sem hisz.

Ahogy az az alábbi videóban is látszik, a limuzinsofőrként dolgozó férfi egyszer már megpróbált bizonyítani, akkor azonban balul sült el a kísérlet és utána hetekig gyógyult.

A lapos Föld hívei egy 19. századi feltaláló és vallási vezető mai követői. Samuel Rowbotham a Bibliára alapozva állította, hogy valójában az Északi-Sark áll a korong alakú Föld középpontjában, Déli-Sark pedig nem is létezik, az egy a korongot körülölelő, magas jégfal. A kontinensen vízen úsznak, alattuk tűz ég. A Nap a Föld felett kering.

Napjainkban számos híve van az "elméletnek", köztük van a kosárlabdázó Shaquille O’Neal vagy a rapper B.o.B..








EZT OLVASTA MÁR?

X