Több mesterséges intelligencia és kriptovaluta – ezt hozhatja 2018


-A A+

Fontosabb lesz a mesterséges intelligencia és az önvezető autó, de a kriptovaluták évét is írjuk 2018-ban – írja a The Next Web.

A híroldal szerint a mesterséges intelligencia tovább hódít, így például minden csúcskategóriás okostelefonba már beépítenek MI-val ellátott chipet. Ugyanakkor egyre kevésbé állapíthatjuk meg, hogy mi valós és mi hamis – az Nvidia például már olyan videókat készít, amelyek nem a valóságot örökítették meg.

A lap szerint a virtuális és a kiterjesztett valóság majdnem mainstreammé válik, de igazából mégsem a Microsoft végre bemutatja az új Hololens-t, amelyben a VR és AR erősebben összefonódik egy mesterséges intelligenciával.

Jövőre készül el az Amazon második főhadiszállása, amelyben 50 ezer főt alkalmaznak majd. Még nem lehet tudni, hogy hová építkeznek, a lap viszont reméli, hogy Puerto Ricóban.

Elon Musk hyperloopja valósággá válik, jósolják. A földalatti tömegszállítási eszköz remélhetően gyorsabb lesz egy Boeing Jetlinernél, az első néhány ilyen pedig vélhetően Dubajban, Washingtonban vagy Chicagóban jelenik meg.

Ha a virtuális és a kiterjesztett valóság nem is, de az önvezető autó tömegessé válik a lap szerint. Nem arra számítanak persze, hogy mindenki ilyen autót vásárol, hanem azt, hogy az Uber, a Waymo, az Apple vagy a Ford ezekbe fektet be.

A kriptovalutának fényes jövőt jósolnak: még többen fektetnek be, és a Bitcoin, Ethereum, Litecoin csak kezdetnek számít. 2018 kellene az az év legyen, amikor az emberek elkezdik komolyan venni a virtuális pénzt.








EZT OLVASTA MÁR?

X