Elhunyt John Young asztronauta, a kilencedik ember a Holdon


-A A+

John Young volt a kilencedik ember, aki a Holdra lépett. Negyven éves pályafutása során hatszor járt a világűrben. A veterán űrhajós pénteken, 87 éves korában halt meg tüdőgyulladás szövődményeinek következtében.

A NASA és a világ is elveszítette az űrhajózás egyik első úttörőjét – emlékezett az elhunyt űrhajósra Robert Lightfoot, a NASA vezetője. Young volt az egyedüli olyan amerikai asztronauta, aki a NASA mindhárom űrprogramjában – a Geminiben, az Apollóban és a Space Shuttle-ban részt vett. 

Az Apollo-16 parancsnokaként 1972 áprilisában három éjszakát töltött a Holdon, amelyről később úgy fogalmazott: “a Hold egy kedves hely”. Az Apollo-16 másik Holdra szálló űrhajósával, Charles Duke-kal egy mázsányi holdkőzetet gyűjtöttek.








EZT OLVASTA MÁR?

X