Szétválasztották a gázai sziámi ikreket, az egyik kislány túlélte a műtétet


-A A+

Sikeres szétválasztó műtét hajtottak végre szaúdi orvosok egy Gázai övezetben született palesztin sziámi ikerpáron, de csak az egyik kisbaba élte túl a beavatkozást - tájékoztat az EuroNews

Az összenőtt lányokat, Faraht és Hanínt, a rijádi Abdallah királyi gyermekkórházban vetették alá a 13 órás műtétnek. Az orvosok elmondták, hogy Farah száz százalékig a lánytestvérétől függött, nem volt tüdeje, a szíve sem fejlődött ki rendesen, és az agya is kicsi volt - mondta el a Reutersnek Mohammed Al-Namshan gyereksebész. Hanín január 8-án már képes volt egyedül lélegezni, és javult az állapota is - tette hozzá.

A tavaly októberben világra jött kislányokat először Jordániába, majd decemberben Szaúd-Arábiába szállították az édesapjukkal együtt, mivel Gázában nem lett volna lehetőség a szétválasztásukra. Az édesapa azt mondta, hogy a lányok édesanyja nem tudott velük tartani, mert a határőrök feltartóztatták az Izrael-Gáza átkelésnél.

Gázában 2016-ban is születtek összenőtt ikrek, de akkor egyik kislányt sem sikerült életben tartani. A sziámi ikrek többsége 24 órán belül meghal.








EZT OLVASTA MÁR?

X