Mobilalkalmazással követhetik az utasok a Bihar megyei buszjáratokat


-A A+

Elkészült és használható a Busbihor elnevezésű mobilalkalmazás, melyet csütörtökön mutattak be a Bihar Megyei Tanácsnál.

Bihar megyében 42 engedéllyel rendelkező személyszállító cég van, amelyek több mint 900 járatot üzemeltetnek. Átlagban naponta 25-30 ezen ingáznak, a csúcsnapokon pedig 35 ezer is utaznak a megye egyik településéről valamelyik másikra. A mobilalkalmazás segítségével bárki megnézheti, épp hol jár az őt érdeklő járat, mikor ér a legközelebbi megállóba stb.

Pásztor Sándor megyei tanácselnök elmondta, hogy bár nehezen indult, de jól végződött az a projekt, amelynek keretében tavaly a megyei közszállítási engedéllyel rendelkező vállalkozások autóbuszait GPS-ekkel szerelték fel. Ez a beruházás, illetve a készülékek karbantartása mintegy 200 ezer lejbe került, és mintegy 52 ezer lejt költöttek az immár működő alkalmazásra. A hiányosságokról is beszélt a tanácselnök. Mint mondta, sok településen gondot jelent a buszmegállók hiánya.

A Busbihorral egyelőre 24 hónapon át kaphatunk valós idejű adatokat arról, hogy éppen hol jár a minket érdeklő autóbusz, mondta Vlad Gaje, a megyei tanács közszállítási igazgatóságának vezetője. Megkereshetjük a legközelebbi autóbusz-állomást, kikereshetjük a számunkra megfelelő járatot, megnézhetjük, mennyi idő alatt juthatunk el egyik településről a másikra. Az alkalmazás arra is lehetőséget nyújt, hogy anonim módon véleményezzük az egyes járatokat. Az igazgató azt is pontosította, hogy a 24 hónapig a mobilapp valós időben kapja a buszok adatait, a többi funkció később is elkérhető marad.

A személyszállító cégeket Ionel Teşan, a rendőrséget Sorin Indrieş képviselete a találkozón, előbbi elmondta, húsz év után először foglalkozik velük a megyei önkormányzat, utóbbi pedig arra hívta fel az utasok figyelmét, hogy a kalózjáratok helyett inkább az engedéllyel rendelkező járatokat válasszák. Tavaly 17 személygépkocsi forgalmi engedélyét függesztették fel hat hónapra kalózkodás miatt, tette hozzá, a pénzbüntetés mellett jelenleg egyelőre erre van lehetőségük.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X