Különleges expedíció szelte át az Antarktiszt


-A A+

Átszelte az Antarktiszt brit katonanők egy csoportja, ez az első alkalom, hogy csak nőkből álló expedíciónak sikerült megtennie az 1700 kilométeres távot.

A hattagú csoport 62 nap alatt tette meg a távot: november 20-án indultak a Ross-selfjég térségéből sítalpakon, 80 kilogrammos felszereléseiket szánokon húzták. Szombaton érkeztek meg Hercules Inletbe.

Induláskor azzal számoltak, hogy 75-90 nap alatt teljesítik a távot. Bár a déli féltekén jelenleg nyár van, útjukon mínusz 40 Celsius-fokos hőmérsékletet is tapasztaltak.

2015-ben 250 jelentkezőből választották ki azt a 22 nőt, aki felkészülhetett az expedícióra Nagy-Britanniában és Norvégiában, és szigorú teszteket kellett teljesíteniük azoknak, akik bekerültek a csoportba.

Gavin Williamson brit védelmi miniszter teljesítményüket méltatva arról beszélt, hogy "a csoport ösztönzőleg hatott valamennyiünkre, példaképeket állítottak a fiatalok elé szerte az országban".








EZT OLVASTA MÁR?

X