A Fehér Ház is Oroszországot okolja a tavalyi kibertámadásokért


-A A+

A Fehér Ház is Oroszországot okolta csütörtökön a tavalyi súlyos számítógépes támadásokért, amelyek Ukrajnában kezdődtek. 

A Sarah Huckabee Sanders szóvivő aláírásával este kiadott közleményben leszögezték, hogy a NotPetya néven ismertté vált, 2017-es kibertámadás "a Kreml azon erőfeszítéseinek sorába illeszkedik, amelyekkel megpróbálja destabilizálni Ukrajnát, és egyúttal még egyértelműbben jelzi Oroszország részvételét a konfliktusban". A közlemény szerint "ez olyan vakmerő és felelőtlen kibertámadás volt, amelynek meglesznek a nemzetközi következményei".

A közleményt azt követően adta ki a Fehér Ház, hogy az Egyesült Királyság kormánya is Oroszországot tette felelőssé a számítógépes támadásért.

A Politico című lap megkérdezte a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivőjét, Marc Raimondit, hogy vajon a Fehér Ház milyen nemzetközi következményekre célozhatott. A szóvivő azzal válaszolt: "nem fogjuk megtáviratozni erőfeszítéseinket".     A NotPetya zsarolóvírussal 2017 júniusában az ukrán pénzügyi rendszert próbálták megbénítani, tönkretéve az ukrán központi bank, a kijevi repülőtér és a csernobili atomerőmű számítógépes rendszerét is. A vírus azonban nemcsak Ukrajnában, hanem Európában, Ázsiában, Észak- és Dél-Amerikában mintegy 60 ország 200 vállalatának számítógépes hálózatát is megkárosította.

A Politico című lap emlékeztetett arra, hogy a NotPetya támadás zsarolóvírusát részben az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökségtől (NSA) megszerzett hacker eszközökkel terjesztették el a különböző hálózatokon.

A The Wall Street Journal információi szerint az amerikai kormányzat eredetileg a britekkel összehangolva szerette volna kiadni közleményét, de ez a floridai középiskolában történt lövöldözés miatt végül nem történt meg.








EZT OLVASTA MÁR?

X