Bajba került a NASA marsjárója egy porvihar miatt


-A A+

Elnémította a NASA marsjáróját, az Opportunityt egy gigantikus porvihar, amely a Napot is eltakarja a vörös bolygón.

Az amerikai űrkutatási hivatal repülésirányítói kedden megpróbáltak kapcsolatot teremteni az Opportunity marsjáróval, de a rover nem válaszolt. A Mars felszínén dúló porvihar május vége óta növekszik, és jelenleg már a bolygó negyedét beborítja.

A szakemberek szerint eltart még egy ideig, amíg elég napfény éri majd a marsjáró napkollektorait, hogy elemei feltöltődhessenek. Az elemek valószínűleg annyira lemerültek már, hogy csupán egy órát működtetnek, amely a rendszeres energiaszint-ellenőrzésre felébreszti a kutatójárművet.

A NASA 2003-ban indította útnak az Opportunity és a Spirit iker marsjárókat a bolygó kőzeteinek és talajának kutatására. A Spirit már évek óta nem működik. Az Opportunity azonban jóval küldetési idejének lejárta után is folytatja a vörös bolygó felfedezését. Egy új szonda egyébként most is úton van, a május elején fellőtt InSight ráadásul hat év után az első, amit a vörös bolygó felé repítünk.

Az űrügynökség legutóbb múlt csütörtökön számolt be a Marssal kapcsolatos tudományos eredményekről, egy óriási bejelentéssel: a Curiosity által végzett vizsgálat szerint a bolygón valamikor az élet kialakulására alkalmas feltételek is adottak lehettek.








EZT OLVASTA MÁR?

X