Nem mi vagyunk finnugor eredetűek, hanem a nyelvünk címmel jelent meg cikke a Magyar Tudományos Akadémiának a tudomány.hu oldalán, amely három további tanulmányhoz vezet el.

Mint írják, a nyelvünk ugyan finnugor eredetű, de a magyar nép nem nevezhető finnugornak. A genetikai rokonság ugyanis sok esetben független a nyelvek rokonságától, két különböző dologról van szó.

A magyarság őstörténetére a nyelvészeti, a régészeti és a paleogenetikai adatokból következtethetünk. A 8–9. századtól kezdve pedig történeti források is rendelkezésünkre állnak. Mint látni fogjuk, a magyar őstörténettel foglalkozó különböző tudományterületek eredményei egymást erősítik. A részletekben még lehetnek eltérések, abban azonban nincs vita, hogy a körülbelül Kr. e. 1000-500 körül kialakult önálló magyar nyelv finnugor eredetű, ugyanakkor a honfoglalók genetikai összetétele nagyon változatos, nyugat-eurázsiai és közép-ázsiai eredetű.

Nem lezáruló folyamatról beszélünk

Az első tanulmányban leszögezik: egy nép kialakulása, etnogenezise több szálon fut, és sohasem lezáruló folyamat. Emberi közösségek kommunikálnak egymással, kulturális és gazdasági kapcsolatokat létesítenek, kisebb csoportok, emberek jönnek és mennek, beolvadnak egy népességbe, avagy kiválva belőle egy másik nép történetének részeivé válnak. E folyamatok eredményeképpen a modern kori népek nyelvi, kulturális és genetikai kapcsolatai rendkívül szerteágazóak.

Másfél évszázada bizonyosan tudjuk – írják –, hogy nyelvünk a finnugor nyelvek közé tartozik. A finnugor egy nyelvészeti szakkifejezés – nyelvekre alkalmazható, de népekre nem. Vagyis nem mi vagyunk finnugor eredetűek, hanem a nyelvünk.

Sokszínű hátterű honfoglalók

Az eddig elvégzett archeogenetikai vizsgálatok eredményei szerint a honfoglalók anyai ágon nagyon heterogén népességet alkottak, amelyen belül jelentős volt a keleti (ázsiai) összetevők aránya – olvasható a második tanulmányban.

A honfoglalók genetikai összetételének kortárs népességekből nyert adatokkal való összehasonlítása azt mutatja, hogy a genetikai előzmények az egész nyugat-eurázsiai és közép-ázsiai területekre kiterjednek. A mai magyar népesség és a honfoglalók anyai ági genetikai összetétele jelentősen eltér egymástól, az apai ági adatok csekély száma a férfiakra vonatkozó jelentősebb konzekvenciák levonását még nem teszik lehetővé.

További ásatásokra van szükség

A harmadik szövegben az olvasható: az elmúlt tíz évben jelentősen bővültek a honfoglalás kori leletek keleti analógiái, melyeket azonban nem szabad helyi kontextusukból kiragadva értékelni. Ezekből modern és a későbbiekben is bővíthető, a folyamatos újraértékelésre alkalmas adatbázist kell építeni.

Az újabb „magyargyanús” leletek és azok földrajzi elterjedése továbbra is a korábbi őstörténeti modellt támasztják alá, miközben számos részletét tekintve pontosítják az eddigi elképzeléseket. A Dnyeszter és Dnyeper menti területek mellett a Volga–Dél-Urál térségébe mutatnak a legvilágosabb kapcsolatok. A régészeti adatokból jelenleg kinyerhető őstörténeti kép gyakorlatilag összhangban áll az írott források elemzésével és a nyelvészeti kutatások által felállított tudományos modellel. A honfoglalás kori hagyaték régészeti és bioarcheológiai vizsgálati eredményei megerősítik, hogy a Kárpát-medencébe beköltözők többgyökerű, összetett népességet alkottak.

Az új eredmények alapján további ásatásokat kell kezdeményezni a Moldovai Köztársaság, a Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaság, Ukrajna és Oroszország területén, a helyi régészekkel és antropológusokkal együttműködve – írják.