HIV-elleni oltóanyagot teszteltek sikerrel
Új, az eddigieknél hatékonyabb, HIV-vírus elleni oltóanyagot teszteltek sikerrel – írta a BBC hírportálja. A vírus több törzse elleni védelem kialakítására fejlesztett szer 393 emberben sikerrel váltotta ki a védekező rendszer reakcióját – olvasható a Lancet orvosi hetilap aktuális számában közölt tanulmányban.
További tesztek szükségesek ahhoz, hogy megállapítsák, a szer megóvja-e az embereket a HIV-fertőzéstől.
A világon mintegy 37 millióan élnek HIV-fertőzéssel vagy AIDS-betegséggel, a becslések szerint 1,8 millió új esetet diagnosztizálnak évente. Se védőoltás, se gyógymód nincs a kór ellen, bár kezelésében nagy előrelépések történtek.
A vakcina kifejlesztése hatalmas kihívásnak bizonyul, részben azért, mert a vírusnak nagyon sok különböző törzse van, részben azért, mert mutációk útján képes elkerülni az immunrendszer támadásait. Korábbi próbálkozások a HIV-vakcina kifejlesztésére egy-egy törzsre irányultak, amely a világ egy-egy régiójában található.
Az új szert azonban „mozaikosra” tervezték különböző HIV-törzsek darabjaiból, és azt remélik, hatékonyabb védelmet fog nyújtani a vírus szinte korlátlan számú törzse ellen.
A kutatók randomizált, kettős vak, placebo-kontrollcsoportos teszteket végeztek a mozaikvakcina különböző kombinációival. A tesztekben 18-50 éves emberek vettek részt, akik nem voltak HIV-fertőzöttek. Az amerikai, ruandai, ugandai, dél-afrikai és thaiföldi alanyok 48 hét alatt négy oltást kaptak.
Minden kombináció HIV-ellenes immunreakciót váltott ki és mindegyik oltóanyagot biztonságosnak találták. Ezzel párhuzamosan rhesusmajmok is kaptak a vakcinából, hogy megóvja őket a HIV majommegfelelőjének számító vírustól.
A mozaikvakcina embereknél legígéretesebbnek bizonyult kombinációja a 72 majom 67 százalékát megvédte a vírustól. A következő lépés az lesz, hogy 2600 olyan fekete-afrikai nő részvételével tesztelik az oltóanyagot, akiknél magas a megfertőződés kockázata.
- 33023 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33025 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33026 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33027 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33028 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33028 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni