A kontinens eddigi legrégebbi - a Kr.e. 5600-5400-ból, azaz a középső újkőkor elejéről származó – faszerkezetes kútjára bukkantak Tiszakürt határában a szolnoki Damjanich János Múzeum régészei.

A régészek az M44-es út nyomvonalán egy hét és félezer éves neolit, azaz újkőkori település feltárásán dolgoznak – tájékoztatta az MTI-t az ásatásvezető régész. Mali Péter az MTI-nek elmondta: a három hektáros területen zajló feltárás jövő héten ér véget. A két méter kilencven centiméter mély kút alján egy jó állapotban fennmaradt ácsolt faszerkezetre bukkantak, a deszkák valamint azok összeillesztése is megmaradt – közölte.

A kút belsejében tizenhárom láda leletanyagot találtak, amelynek kilencven százaléka kerámia, tört fülű vízhúzáshoz használt edény – számolt be. Kiemelte: az ilyen leletek nagyon ritkák ezen a területen, de a kutat igazán fontossá a kora teszi. A Kr.e. 5600-5400-ból származó kutat időben a Sajószentpéteren feltárt bödönkút, azt pedig egy németországi lelet követi. A régész kitért arra is, hogy a kút faanyagát a lehetőségeik szerint kiemelték, jelenleg a Damjanich János Múzeum restaurátor műhelyében található, ahol konzerválás és a korát biztossá tevő természettudományos vizsgálatok következnek.

Mali Péter beszélt arról is, hogy egy hét- és félezer éves neolit, azaz újkőkori település feltárásán dolgoznak az M44-es út nyomvonalán Tiszakürt határában a szolnoki Damjanich János Múzeum szakemberei.

Az eddig kiásott tizennégy, egyenként több mint százhatvan négyzetméter alapterületű házával az Alföld egyik legnagyobb középső újkőkori településére bukkantak a területen – mondta, hozzátéve: az ott élő népesség az úgynevezett alföldi vonaldíszes kerámiával jelzett kultúrához tartozott. A kor lakhelyei általában két-három házból álltak, az Alföldön ritkák voltak a nagyobb falvak – jegyezte meg. A település eredetileg egy magas parton állt, az erózió húsz-harminc centiméter vastagságban elpusztította az eredeti felszínt. Egyedül a házak között talált műhelyben sikerült egy kemence maradványaira bukkanni – jegyezte meg.

Érdekességként említette, hogy az ott élők nem temetőben, hanem a házak között helyezték el a halottaikat, akik a talajpusztulás miatt ma húsz-harminc centiméterrel a felszín alatt nyugszanak.

A régész elmondta, hogy a kilenc feltárt, érintetlen sírban az újkőkori szokásnak köszönhetően ritkán találnak sírmellékleteket. Ezzel szemben az egyik sír lakójának ruházatára utalnak a rajta talált, kőből készült gombok és néhány halott arcát eredetileg okkerrel vörösre festették, ami szintén kőkori szokás – tájékoztatott. Mali Péter arról is beszámolt, hogy a települést erős védelmi rendszer övezte, amit négyszáz méter hosszan sikerült is feltárni. A falut körülvevő árok belső oldalán ásott cölöpökből álló palánk védte a település lakóit, ami szintén ritkának számít az Alföldön – jegyezte meg.