Egy régi ismerősöm, aki maga is egykori munkahelyén kisajátításokkal foglalkozott, arra kért, hogy a jogorvoslati szakaszban eldöntésre váró, kisajátítással kapcsolatos perében világosítsam fel: milyen szerepe van a kártalanítás összegének meghatározásában a közjegyzői kamarák által készített és az ingatlanok forgalmi értékének meghatározásánál alkalmazott szakértői véleménynek? Ugyanis ő, mint felperes, saját költségére szakértői véleményt készíttetett perében kisajátított területe felértékeléséért, de végül nem az abban foglalt összeget ítélték meg számára, hanem azt, amelyet a már említett, az ingatlanok elidegenítésénél alkalmazott közjegyzői szakvélemény alapján számítottak ki.

A közhasznú kisajátítás szabályait elvben az Alkotmányban, a régi és a jelenleg hatályos polgári törvénykönyvben, részleteiben pedig az 1994. évi 33. törvényben (újraközölt szövege a 2011. július 5.-i 472. Hivatalos Közlönyben) és egy újabb jogszabályban, a 2010. évi 255. törvényben (megjelent a 2010. december 20.-i 853. Hivatalos Közlönyben) találjuk meg. Amire még figyelnünk kell: az Alkotmánybíróság a 2012. január 19.-i 29. döntésében (a 2012. évi 152. Hivatalos Közlönyben), egy alkotmányellenességi kifogást elutasítva, egyebek mellett megállapította, hogy mindkét különtörvény alapján a kártalanítás megelőzi a kisajítítás alapján bekövetkező tulajdon-átruházást, még akkor is, ha a kártalanítás tényleges kifizetése, vita esetén, a beindított per miatt ténylegesen csak később következik be. Akit további részletek érdekelnek, azoknak a fenti alkotmánybírósági döntés mellett egy másikat is említek, éspedig a 2010. július 8.-i 996. döntést (a 2010. évi 614. Hivatalos Közlönyben); mindkettőből kiderül, hogy az Alkotmánybíróság a hatályos jogszabályokban elegendő garanciát lát abban, hogy a kisajátítottak jogai a közhasznú kisajátításoknál - az értékarányos kártalanítás biztosításán, kifizetésén keresztül - ne sérüljenek.

De térjek vissza a kártalanításhoz, ennek megállapításához. Az 1994. évi 33. törvény a kisajátítasi eljárást szakaszokra osztja. Az első szakaszban a kisajátítás kezdeményezője a közhasznúság kinyilatkoztatásáért a törvényben szereplő hatóságokhoz fordul, s ezzel párhuzamosan kártalanítási ajánlattal keresi meg a tulajdonosokat, akik azt akár azonnal el is fogadhatják, illetve ha azzal nem értenek egyet, maguk is megfogalmazhatják igényüket. Az egyeztetés fázisában mindent jegyzőkönyvbe vesznek, és ha végül nem tudnak megegyezni, az érdekeltek a közigazgatási bíróság elé vihetik az ügyet. A törvény 21. szakasza mondja ki azt, hogy a kisajátítási kérelmet az ingatlan fekvése szerint illetékes törvényszék oldja meg, amelynek határozata ellen a törvényben előírt jogorvoslatnak van helye. Ezzel kapcsolatban említem, hogy a 2013. évi, a bíróságok tehermentesítését szolgáló 2. törvény szerint (erről a jogszabályról már olvashattak ismertetőket) kisajátítási ügyekben az elsőfokú törvényszéki határozatok ellen csak fellebbezésnek (apel) van helye.

A 2010. évi 255. törvény, ha szabad így mondanom, azért született, hogy a vázolt kisajátítás menetét felgyorsítsa, a törvényben szereplő országos, megyei és helyi jelentőségű munkálatoknál. Ezek között az útépítések, kiemelten az autópályák szerepelnek, de megjelennek az árvízvédelmi munkálatok és még nagyon sok egyéb közhasznú beruházás. Ennek a törvénynek alapján a kártalanításra szánt összegeket a kisajátító már a beruházás műszaki, pénzügyi/gazdasági mutatóinak jóváhagyási szakaszában letétbe helyezi, és a kisajátítási végzést a kisajátítás kezdeményezője ( itt már nem a törvényszék) csak azután állíthatja ki, miután a tulajdonosok a kártalanítás felkínált összegét elfogadták, vagy az egyeztetésre megszabott határidő lejártától számított 5 nap után. Különben a 255. törvény is a kártalanítással kapcsolatos vitákat, peres ügyeket - a 33. törvény 21-27. szakaszaiban szabályozottak szerint - a törvényszékek hatáskörébe utalja.

Az Alkotmánybíróság 2012. évi 29. döntése, a 255. törvény 5. szakaszának 1. bekezdésére alapozva kimondja azt is, hogy a kisajátítás első vagy előkészítő szakaszában a kisajátátás kezdeményezőinek a kifizetendő kártérítés kiszámításánál a közjegyzői kamarák évente jóváhagyott/ felújított szakértői véleményében szereplő összegeit kötelesek figyelembe venni (ez többé-kevésbé az ingatlanok vélelmezett forgalmi értékével megegyező), amelyek alapján történik különben az ingatlan-átruházási adó és a közjegyzői tiszteletdíj kiszámítása is. Erről a közjegyzői szakvéleményről az adótörvénykönyv rendelkezik, s ingatlan-átruházásnál, hagyatékolásnál a közjegyzői tevékenységnek nélkülözhetetlen munkaeszköze. Az ebben foglalt értékek alatt egyetlen tulajdon-átruházási szerződés, más értékalapú jogügylet nem köthető, hagyatékolás nem történhet.

Mindezek alapján a minket foglalkoztató konkrét ügyben a kártalanítás összege sem térhet el a közjegyzői szakvélemény alapján megállapított értéktől, s szerintem hiába állapított meg a felperes szakértője ennél magasabb összeget, a fellebbviteli bíróság a közjegyzői szakértői véleményben szereplő értékre alapozva fogja majd meghozni jogerős döntését. Ismerősömnek – bármennyire is szeretett volna a fentiektől eltérő jogi szakvéleményt hallani – ugyanezeket magyaráztam el!