Okmányok az Európába vezető úthoz


-A A+

Elsősorban a fiatalok, de az idősebb korosztályokba tartozók is, tervezik, a megismerés, és sajnos, sokszor a megélhetés biztosításának szükségességétől hajtva, hogy időlegesen vagy talán véglegesen más európai országban keressenek maguknak munkahelyet, esetlegesen magasabb szintű képesítést szerezzenek.

Közösségünk szempontjából veszélyes folyamat ez, legjobbjaink elvándorálásához vezethet, de senki sem jogosult arra, hogy megkérdőjelezze fiataljaink és általában a munkavállalók azon jogát, éljenek az uniós tagságunk által megteremtett lehetőségekkel.

Előnyös lenne közösségünk szempontjából, mindazok, akik külföldre mennek dolgozni vagy tanulni, egy bizonyos idő eltelte után hazatérjenek és itthon gyümölcsöztessék szerzett ismereteiket, tapasztalataikat. Hogy ez így legyen nemzetgazdaságunk olyan színvonalra kellene emelkedjen, ami lehetővé tenné a visszatérő szakemberek megfelelő javadalmazását.

Ettől sajnos még igen messze vagyunk, de ez nem gördíthet akadályt azok elé akik, az ismertett okokból, külföldre kívánnak menni. Sőt abban a reményben, hogy majd eljön az az idő, amikor érdemes lesz hazatelepedni, meg kell könnyíteni azoknak az útját, akik más európai országba kívánnak tanulni vagy dolgozni menni. Ez a magatartás felel meg az európai szellemnek, ne feledjük az unió egyik alaptétele a személyek szabad mozgása a tagországokban.

Ezt a célt szolgálja a Hivatalos Közlöny július 24-ki, 508. számában megjelent közös rendelete a munkaügyi és az oktatásügyi minisztereknek (Ordinul nr. 1804/4469/2012 privind aprobarea Metodologiei de utilizare a instrumentelor Europass şi Youthpass şi a Metodologiei-cadru cu privire la serviciile de consiliere şi orientare a carierei pe tot parcursul vieţii).

Az említett rendeletnek az 1 sz. melléklete tartalmazza az Europass és Youthpass okiratok használatának módszertanát. Ennek 1. sz. cikkelye szerint ezeknek az okiratoknak a szerepe, hogy megkönnyítsék bármely személy hozzáférhetőségét az oktatási/képesítési programokhoz, illetve érvényesülését a munkaerőpiacon, függetlenül az illető kora, tanulmányi színvonala vagy tevékenységi körétől.

Az Europass, illetve Youthpass okmányok képezik azokat az okiratokat, melyek bemutatják az illető személy felkészültségét és képességét, az élet egész időtartama folyamán történő tanulás távlatában.

Az Europass okiratról

Az Europass személyes jellegű okmányok csomagja, amit minden személy saját maga állíthat össze és használhat abból a célból, hogy bemutassa felkészültségét és szakmai képességét úgy hogy az hasznosítható és elismerhető legyen az európai térségben, és ezáltal meg legyen könnyítve az illető munkaerőpiacra való bejutása, vagy hozzáférhetősége az oktatási, illetve szakmai képesítést biztosító programokhoz.

Az Europass csomag (portofóliu) okmányai a következők:
a) Europass curriculum vitae;
b) Europass nyelvismereti útlevél;
c) A szakmai képesítést/szakmai felkészültséget igazoló okmány melléklete, mely az okirat bemutatására szolgál (supliment descriptiv);
d) A diploma Europass melléklete;
e) A mobilitás Europass dokumentuma.

Az Europass curriculum vitae (Europass CV) az európai térségben használatos egyik alapokmány a képességek és szakmai képesítések átlátható bemutatására. Ez lehetővé teszi az egyén szakmai képesítésének, képességeinek és szakavatottságának rendszerezett, idősorrendbeli és rugalmas bemutatását. Az Europass CV információkat tartalmaz az illető tanulmányi képesítésének színvonaláról, képesítése megszerzézének időtartamáról, szakmai tapasztalatáról, idegen nyelvek ismeretéről, társadalmi-szervezési-műszaki-művészeti stb. képességeiről., valamint más lényeges információkat. Ez utóbbikat a CV-be, vagy ennek melléletébe lehet feltüntetni. Az Europass CV-t az illető egyén saját maga készíti el figyelembe véve az 1. sz. mellékletben foglalt, erre a célra megszerkesztett utasításokat. Rendszerint az Europass CV-hez mellékelni kell a szükséges igazoló okiratokat, elkészülhet nyomtatott, vagy elektrónikus formában.

Az Europass nyelvismereti útlevél (Paşaportul lingvistic Europass) az európai közösségben használatos dokumentum, a nyelvismeretnek saját minősítése, célja megkönnyíteni az oktatáshoz, szakmai képesítéshez való hozzáférhetőséget, valamint a munkaerőpiacra való bejutást. Bemutatható mint az Europass CV melléklete. A 2. sz. melléklet tartalmazza az Europass nyelvismereti útlevél formanyomtatványát, a 3. sz. melléklet a nyomtatvány kitöltésére szolgáló utasításokat, a 4. sz. melléklet a kitöltés alkalmával kötelezően felhasználandó, európai szinten elkészített minősítési rácsot (grilă de evaluare), melyet a saját nyelvismeretünk bemutatása alkalmával kell figyelembe venni.

A szakmai képesítést/felkészültséget igazoló okiratot bemutató melléklet( supliment descriptiv) egy szabványosított okmány mely a képesítést/felkészültséget igazoló okirat tulajdonosának szakavatotságát írja le. Ezt az az intézmény, képesítést adó egység állítja ki mely kibocsátotta az említett okiratot. A liceumok és a szakközépiskolák végzősei akik formális, nonformális vagy informális módon szakmai ismereteket szereztek és ezeket az ismereteiket elismerték, vagy letették a szakmai ismeretüket igazoló vizsgát, a képesítésüket igazoló okirattal együtt megkapják az ennek bemutatására szolgáló mellékletet is.

Ezt felhasználhatják mindazok akik más európai országban kívánnak beiratkozni szakosításra szolgáló, szakmai képesítést biztosító, vagy átképző tanfolyamokra, illetve érvényesülni szeretnének egy külföldi munkaerőpiacon. Az okiratot bemutató melléklet nem helyettesíti magát a képesítést/ felkészültséget igazoló okmányt.

A diploma Europass melléklete (Suplimentul Europass la diplomă) az egyetemi alapképzést, mesterképzést igazoló diploma melléklete. Ez egy szabványosított leírása az elvégzett tanulmányi programnak, a diploma által adott tudományos fokozatnak, a tanulmányok folyamán elért eredményeknek, hogyan helyezkedik el az elvégzett főiskola az országos felsőoktatási intézményrendszerben.

A mellékletet a diplomát kibocsájtó egyetem/főiskola a diplomával együtt adja, térítésmentesen, az alap illetve mester képzés programjának elvégzése után. A melléklet nem helyettesítheti a diplomát, rendszerint két nyelven állítják ki, románul és egy széles körben elterjedt nemzetközi nyelven (a magyar tannyelvű egyetemek/főiskolák nyilvánvalóan magyarul is) célja, hogy átláthatóvá tegye a romániai egyetemi képzést és megkönnyítse a romániai diplomák, tudományos fokozatok összehasonlíthatóságát a külföldön megszerezhetőkkel. Az 5. sz. melléklet tartalmazza a diploma Europass mellékletének tipus nyomtatványát.

A mobilitás Europass dokumentuma (Documentul de mobilitate Europass) tartalmazza szabványosított formában más európai országban végzett tanulmányok, szerzett képesítések alkalmával lefolytatott tevékenységek, elért eredmények bemutatását. Erre annak alapján kerül sor, hogy a szóbanforgó személy származási országának egy intézménye partneri szerződést köt a befogadó ország egy, vagy több intézményével.

Ezek közösen állapítják meg a mobilitás kitűzött céljait, tartalmát és időtartamát. Más országban töltött tanulmányi, vagy képesítést megszerző időt Europass mobilitási gyakorlatnak (experienţă de mobilitate Europass) nevezik.

Az Europass mobilitási gyakorlatot egyaránt felügyeli (monitorizálja) a kiküldetést elhatározó és a befogadó intézmény. A mobilitás időtartamára valamennyi résztvevő számára kijelölnek egy mentort. Mindenki aki külföldön végzett tanulmányokat, vagy szerzett képesítést jogosult a mobilitás Europass dokumentumára, függetlenül életkorától vagy elvégzett tanulmányi színvonalától.

Azok akik meg akarják szerezni ezt a dokumentumot a kiküldetést vállaló intézményhez kell forduljanak, vagy más a mobilitás Europass dokumentum kibocsájtására felhatalmazott intézményhez, a mobiltás lefolytatására szolgáló programban foglaltak alapján. A kérvényező személy nevében a kiküldetést végző intézmény igényli a mobilitás Europass dokumentum elkészítését. Ezt a feladatot a kiküldő és a befogadó intézmények közösen végzik el és írják alá, a dokumentum kibocsátása a kiküldő intézmény feladata.

(Folytatása következik, melyben a Youthpass okiratról és az életpálya kialakításának az élet végéig tartó tanácsadásáról és irányításáról lesz szó)








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X