TÖRVÉNYTÁR: Hitellehetőség raktárba helyezett gabonáért


-A A+

A természet jóvoltából az idei gabonatermés is bőségesnek ígérkezik. Ezzel az örömmel együtt jár a gazdálkodók gondja, milyen áron tudják értékesíteni a learatott gabonát. Az érdekeltek tudják, a gabonát felvásárló kereskedők visszaélnek a pénzügyileg nehéz helyzetben levő termelőkkel szemben, akik kénytelenek gabonájukat alacsony áron eladni rögtön az aratás után, mert pénzre van szükségük adósságaik kifizetésére és az új termelési ciklus beindítására. Így változik át a bőséges termés pénzügyi veszteségre.

Ezen a helyzeten kíván segíteni a Hivatalos Közlöny július 10-ki, 516. számában megjelent 101/2014 sz. Törvény mely előírja, hogy a raktárba helyezett gabonáért „raktári bizonylatot – certificat de depozit” bocsátanak ki és ennek alapján a termelő kedvező körülmények között bankhitelhez juthat, megoldva pillanatnyi pénzügyi gondjait és ne legyen abban a kényszerhelyzetben, hogy termését rögtön az aratás után potom pénzért adja el.

A jogszabály abból a több évi tapasztalatból indul ki, hogy közvetlenül az aratás után a gabona ára 25-40%-al kisebb, mint a tél, illetve a koratavasz idején. Ilyen körülmények között gazdaságilag indokolt a learatott gabonát raktárba helyezni és 4-8 hónap elteltével  bocsátani piacra, a gazdálkodók nyári és őszi pénzszükségleteit pedig bankhitelből fedezni. A raktáron levő gabona képezné ebben az esetben a hitelgaranciát. Számítások szerint a raktározási költségek és a banknak fizetendő kamat a gabona értékének legtöbb 15-20%-t teszi ki, így mindenképen gazdaságos a termés azonnali eladása helyett azt elraktározni. Ez az elgondolás különösen érvényesnek bizonyulhat az idei évben mikor is a gabonapiac legnagyobb szállítói, Oroszország és Ukrajna kiszorulhatnak a piacról és nem lehet arra számítani, hogy jelen legyenek, az elmúlt évek nagyságrendjében, a világ gabonapiacán, ez pedig kétség kívül növelő hatással lesz a téli és tavaszi gabonaárakra

A fent említetett törvény elrendeli:

– államilag hitelesített gabonaraktárak listájának elkészítését;

– bevezeti a raktári bizonylatok rendszerét, szabályozza a bizonylatok kibocsátását, létrehozza a bizonylatok nyilvántartásának országos Regiszterét;

– megszabja a bizonylatok alapján nyújtandó hitel felvételek kereteit;

– létrehozza a raktári bizonylatok megtérítésének alapját (fondul de compensare).

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési minisztérium feladata, hogy kiadja a feltételeknek megfelelő, gabonaraktárral rendelkező vállalkozásoknak az engedélyt (licenţe), hogy beléphessenek a törvényben szabályozott, a gabona megőrzését és ennek alapján hitellehetőséget teremtő rendszerbe. Az engedély kiadása illetékmentes és meghatározatlan időre szól. A gabona raktárba helyezésekor az érdekelt felek (raktár tulajdonosa és a termelő)  szerződést kötnek (contract de depozit), rögzítve a raktározás feltételeit és a szerződő felek kötelezettségeit.

A raktár tulajdonosa nyilvánossá kell tennie a raktározásért járó díjak nagyságát. A raktári szolgáltatás összegét lehet pénzben vagy termékben fizetni. Ez utóbbi esetben a fizetésre szánt termés ára a kifizetés napján érvényes piaci ár kell legyen.

A gabonaraktárak tulajdonosai kötelesek biztosítást kötni egyrészt a raktárépületek és berendezések számára, másrészt a beraktározott termésre is. A biztosítási kötvényt legkevesebb az alábbi időszakokra kell megkötni:

– az épületeket és berendezéseket a raktározási engedély időtartamára;

– a raktárban levő termést a kibocsátott raktári bizonylatok érvényességi idejére.

Az raktárban levő gabona megkárosodása esetén a biztosítás alapján kifizetendő kártérítést teljes egészében a raktári bizonylat birtokosának fizetik ki. A raktáros köteles a nála elhelyezett gabonát a raktári bizonylatban feltüntetett minőségi fok (grad) szerint megőrizni oly módon, hogy mikor az visszaadásra kerül, az teljes mértékben megfeleljen a beadáskor a bizonylatban szereplő minőségnek. A raktározás idejére engedélyezett és számításba vehető apadások (scăzăminte) romlandóságok (perisabilitate) nagyságértékét a szakminisztérium a törvény alkalmazásának módszertani szabályozásában fogja megállapítani.

A raktárba helyezett gabonáért igényelhető raktári bizonylatok kibocsátási rendszerének megszervezése, lebonyolítása és felügyelete a szakminisztérium által kinevezett ügyvezető (asminisztrátor) feladata. Ennek értelmében:

létrehozza és kezeli a raktári bizonylatok nyilvántartására szolgáló különleges Naplót (Registrul special al certificatelor de depozit);
ellenőrzi, hogy a raktárosok a törvénynek megfelelően járnak el a raktári bizonylatok kibocsátása és kezelése terén;
biztosítja a raktári bizonylatok formanyomtatványának megfelelő számban való kinyomtatását és terjesztését;
ellenőrzi a törvénynek a raktári bizonylatokra vonatkozó előírásai betartását.

A raktári bizonylat az árút képviselő, leszámítolható, hitellevél (titlu de credit negociabil), ez lehet saját beváltásra vagy bemutatásra szóló (la ordin sau la purtător), megszorítások nélkül átruházható (transmisibil, fără limite sau restricţii).  A raktári bizonylat birtokosa igényelhet a bizonylat felhasználásához kapcsolódó megszorításokat, ez esetben ezeket be kell írni a bizonylatba. A raktári bizonylat végrehajtható értékpapír (titlu executoriu) a rajta feltüntetett gabon értéke, valamint az általa garantált összeg és a vele járó kamatok szempontjából is. A raktári bizonylat különleges elbírálás alá eső okirat (document cu regim special) és tartalmaznia kell:   

– a raktári bizonylat szériáját és sorszámát;

–  a raktár tulajdonosának nevét és székhelyét, a gabona raktározására kapott engedély (licenţă) számát, a cég egyedi nyilvántartási számát (codul unic de înregistrare) és címét;

–  a gabonát raktárba helyező gazda személyi azonosításának adatait és aláírását;

–  a raktári bizonylat kibocsátásának napját és érvényességének időtartamát;

–  a beadott gabona pontos megnevezését és annak mennyiségét;

–  az aratás évét, a gabona fokozatát és osztályzatát (gradul şi clasa);

–  a raktári szolgáltatás árát és ha megtörtént a kifizetett előleg összegét;

–  a raktár tulajdonos aláírását és bélyegzőjét;

–  egy elkülönített helyet ahová bejegyzik a raktári bizonylat tulajdonátadásának jogát, valamint a raktárba helyezett gabonára létesített garancia valós értékét.

A raktáros az elhelyezett gabonamennyiség legtöbb 90%-ra bocsát ki raktári bizonylatot. A különbözet az esetleges apadások és romlandóságok fedezésére szolgál és a raktározási idő lejáratakor számolják ki mennyi maradt ebből a termelő tulajdonában. A raktári bizonylat érvényes a gabona visszaadásáig a termelőnek, de nem lehet 12 hónapnál hosszabb időre kibocsátani. Ha a gabona több mint egy évet marad a raktárban, akkor új raktári bizonylatot kell kiállítani. Amennyiben a raktári bizonylatot több mint 12 hónapra terjedő hitel felvételére használják, akkor a raktárosoknak kötelessége, a bankok kérésére, megújítani a raktári bizonylatot, ennek költségét a gabona tulajdonosának kell viselni. A raktári bizonylatot csak akkor lehet hitel felvételére felhasználni, ha be voltak jegyezve a raktári bizonylatok országos Regiszterébe.

 A raktári bizonylat birtokosa kérésére a raktár tulajdonos köteles, legtöbb 14 munkanap alatt, a bizonylatok ellenében, átadni a bizonylaton szereplő gabonamennyiséget a megjelölt minőségben, miután teljesítették az alábbi kötelezettségeket:

–  a raktári bizonylat birtokosa kifizeti a raktári szolgáltatások ellenértékét;

–  levonták a visszaadandó gabonából az apadást és a romlandóságot fedező mennyiséget.

A gabona elszállításának költségei a raktári bizonylat birtokosát terheli.

A raktári bizonylatok alapján nyújtott hitelek garantálására létrehozzák a „Garancia Alapot-Fondul de garantare”. A pénzintézetek kívánságára a Garancia Alapok  „kézizálog szelvényeket – talon de gaj” bocsátanak ki, a nyújtott hitel összegének 80%-ra. A Garancia Alapok működését az alábbi követelmények határozzák meg:

–  amennyiben a raktári bizonylatokra adott hitel összege csökken, a garnciát is arányosan csökkenteni kell oly módon, hogy ne haladja meg a hitel 80%-t;
–  ha a pénzügyi műveletek során veszteség keletkezik ez a pénzintézetek és a garancia alapok terhére történik, arányos elosztásban;
a garancia kedvezményezettjei, a szolgáltatásért komissziót fizetnek, ez a Garancia Alapok jövedelmét képezik.

A törvény elrendeli a raktári bizonylatok esetleges értékveszteségének megtérítésére szolgáló alap (Fondul de compensare) létrehozását. Erre azért van szükség, mert a raktárban elhelyezett gabonát, különböző okok miatt értékveszteség érheti. Ebben az esetben a veszteség észlelésétől számított, legtöbb 30 napon belül az Alap megállapítja a kár értékét, figyelembe véve a gabona piaci árát. További 30 napon belül kifizeti a raktári bizonylat tulajdonosának vagy a hitelt adó pénzintézetnek a kár értékét.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X