Kibővítették az élelmiszer segélyben részesülők sorait
A Hivatalos Közlöny szeptember 28-ki, 678. számában jelent meg az a Kormányhatározat (Hotărârea Guvernului 950/2012) mely módosítja az eddig érvényben levő jogszabályt (H.G. 600/2009). Ez a legsúlyosabb anyagi és társadalmi helyzetben levő személyek számára teszi lehetővé, hogy ingyenes élelmiszersegélyben részsülhessenek.
Ennek a szociális intézkedésnek a jogalapja az Európa Tanács 3,149/1992 sz. Szabályzata miszerint az EU intervenciós élelmiszer készletéből évenkint egy bizonyos mennyiséget, általában azt a részét melynek rövid időn belül (ez nem lehet kisebb mint 1 hónap) lejár a forgalomba hozatali határideje, ki lehet osztani, az EU költségvetésének terhére, a tagországok legnehezebb körülmények között élő állampolgárai között. Ennek a jogosultságnak a romániai alkalmazását az említett kormányhatározatok szabályozzák.
Az eredeti határozat az alább felsorolt társadalmi kategóriákhoz tartozó személyeket jogosítja fel az élelmiszer segélyre:
a) azok a családok, vagy egyedül élő személyek, akik jogosultak, az érvényben levő törvények alapján (Legea 416/2001) a garantált minimális jövedelemre és mint ilyenek szerepelnek az illetékes polgármester írásban kiadott rendeletében;
b) azok a munkanélküliek akik részesülnek munkanélküli segélyben. Ezt az eredeti megfogalmazást a módosító kormányhatározat megváltoztatta, ezután részesülhet élelmiszer segélyben minden nyilvántartásban szereplő munkanélküli, tehát azok is akiknek lejárt a munkanélküli segélyre jogosított időszaka, de még mindig nem találtak munkahelyet;
c) azok a nyugdíjasok akiknek a nyugdíja nem haladja meg a havi 400 lejt;
d) súlyos vagy hangsúlyozottan fogyatékos személyek (persoane cu handicap grav şi accentuat), felnőttek és gyermekek, ha nem élnek szociális intézményekben.
A most megjelent módosító kormányhatározat a fenti bekezdéseket kiegészíti az
e) bekezdéssel melynek alapján a jövőben részsülhetnek élelmiszer segélyben az alább felsorolt törvények jogosultjai is amennyiben jövedelmük nem haladja meg a havi 400 lejt:
- 1991 évi 49 sz., a háborúk rokkantjai, vetenránjai és hadiözvegyeinek járó kárpótlásról (indemnizaţie) szólóTörvény;
- 1994 évi 44 sz., a háborús veteránok és hadiözvegyek egyes jogairól szóló Törvény;
- 1999 évi 49 sz., a rokkantak, árvák és hadiözvegyek nyugdíjjogosultságáról szóló Törvény (pensii I.O.V.R.);
- 2002 évi 309 sz. Törvény azoknak a járandóságáról akik katonakötelezettségüknek, az 1950-1961 időszakban, mint munkaszolgálatosok tettek eleget;
- 1990 évi 118 sz., az 1945 március 6 után uralomra jutott diktatúra által politikai okok miatt üldözött személyek jogairól szóló Törvényrendelet (Decret-lege);
- 1999 évi 105 sz., az l940 szeptember 6 és 1945 március 6 közötti időszakban etnikai okok miatt üldözött személyek kárpótlását szabályozó Törvényerejű Kormányrendelet;
- 2000 évi 189 sz., az 1989 decemberi forradalomban résztvevők hősiességét elismerő Törvény;
- 2004 évi 341 sz., az 1987 novemberében Brassóban lezajlott antikommunista megmozdulásban való résztvétel miatt üldözött személyek kárpótlásáról szóló Törvény;
- 2005 évi 109 sz., a szabadfoglalkozású művészek járandóságát megállapító Törvény;
- 2006 évi 8 sz., az alkotó művészek szövetsége nyugdíjas tagjai számára megállapított járandóságot szabályozó Törvény;
- 2004 évi 578 sz., a házastársukat tőlélő özvegyek havi támogatását előíró Törvény.
Az élelmiszer segélyre való jogosultságot, a segélyt kiosztó hatóságok, a következő okmányok alapján állapítják meg:
- az a) bekezdés szerinti jogosultságot a polgármester írásbeli rendelete vagy a postai utalvány alapján;
- a b) bekezdés szerinti jogosultságot a munkanélküliségi státust igazoló könyvecske vagy a postai utalvány alapján;
- a c) bekezdés szerinti jogosultságot a a nyugdíj-szelvény (talon de pensie) vagy a postai utalvány alapján;
- a d) bekezdés szerinti jogosultságot a fogyatékosságot igazoló okmány alapján;
- az e) bekezdés szerinti jogosultságot a postai utalvány alapján.
A helyi közigazgatási hatóságok (polgármesteri hivatalok, megyei tanácsok) állítják össze az a) és d) bekezdések szerint élelmiszer segélyre jogosultak listáját. Ugyancsak ezek a hatóságok juttatják el a raktárakból az élelmiszereket a polgármesteri hivatalokhoz, illetve közvetkenül a jogosultakhoz.
- 34937 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34939 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34939 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34940 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34942 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34942 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni