TÖRVÉNYTÁR: Borszőlő termelők támogatási rendszere


-A A+

Szeptember 3-án jelent meg a Hivatalos Közlöny 649. számában a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési miniszter 1329. számú rendelete a borszőlő termés biztosításának szabályozásáról. Ez egy fontos rendelkezés a termelők számára, mivel az Európai Unió 2014-2018 időszakban csak azokat a borszőlőt termelő gazdaságokat támogatja, amelyek termésüket bebiztosítják.

A miniszteri rendelet szorosan kapcsolódik a Kormány 578/2014 sz. határozatához (megjelent a Hivatalos Közlöny július 21-ki, 537. számában), amely átülteti a román jogrendszerbe az Európai Unió által 2014-2018 időszakra megszabott, a borszőlőt termelőknek nyújtandó támogatás módozatait, feltételeit.

A jogszabályok alapján, az említett időszakban, a borszőlőt termelők az alábbi tevékenységekre igényelhetnek támogatást:

– szőlő ültetvények átszervezése, átváltása (restructurare, reconversie);

– borok reklámozása EU tagországok keretében vagy azon kívüli országokban, a borok versenyképességének növelése érdekében, a szőlő fajtájának és a termelői helyszínének földrajzi megjelölésével;

– a szőlő termés bebiztosítása a termelők részéről;
– beruházások.

A támogatás kedvezményezettjei lehetnek mindazok a természetes és jogi személyek, szakmai társulások, amelyek borszőlő termesztésével foglalkoznak. Az Európai Unió által elfogadott alapelv szerint a támogatás értéke az elszámolható költségek 30%-t tehetik ki. A szükséges pénzügyi forrást az állami költségvetés és az Unió erre a célra előirányzott alapja biztosítja. Ez utóbbinak az értéke évi 47,7 millió euró.

Amint az előbbiekben is említettem a támogatás elnyerésének feltétele a borszőlő termés bebiztosítása. A biztosítással járó költségeket is támogatja a program, ennek a módozatát szabályozza a fent említett miniszteri rendelet előírva a következőket:

A termés biztosítási költségeinek részleges támogatására jogosult valamennyi borszőlőt termesztő természetes és jogi személy, szakmai társulás, akik megfelelnek az alábbi követelményeknek:

– igazolják, hogy legalább 0,1 hektáron termesztenek borszőlőt;

– szerepelnek a Szőlőültetvények Nyilvántartásában (Registrul plantațiilor viticole – R.P.V.) mint, legkevesebb az előző bekezdésben jelzett termőterületen, borszőlő termelésre használt föld megmunkálói;

– biztosítói tevékenységre feljogosított biztosító társasággal biztosítást kötöttek a borszőlő termésükre és a biztosítási kötvényben (polița de asigurare) fel van tüntetve a bebiztosított borszőlő mennyisége, a borszőlő ültetvény területének nagysága, földrajzi elhelyezése és a biztosítási kötvény értéke.

Nem jogosultak a biztosítás támogatására:

– az étkezési szőlőt termelők;

– akik a következő hibrid borszőlő fajtákat termesztik: Noah, Othello, Izabella, Jacquez, Clinton és Herbemont;

– azok a termőterületek, amelyek kutatási célokat szolgálnak.

A támogatás mértéke lehet:

– a biztosítási kötvény árának 80% ha a biztosítás vonatkozik a természeti csapásokkal egyenértékű éghajlati jelenségek által okozott károkra. Ilyenek a fagyok, jégesők, ólmos esők, bőséges esők, szárazság által okozott károk melyek az évi átlagtermés legkevesebb 30%-t semmisítették meg. Az évi átlagtermés mennyiségének kiszámításánál az utolsó 3 év termésmennyiségét veszik figyelembe, vagy az utolsó öt évét, ez esetben kiszűrik az időszak legjobb és legrosszabb termését;

– a biztosítási kötvény árának 50% ha a biztosítás vonatkozik:

= az a) bekezdésben felsorolt károkozókon kívül más esetekre is;

= állatok, növényi betegségek vagy kárt okozók által fertőzések ellen kötötték meg.

A 2014-2018 időszakra nyújtandó támogatások elnyeréséhez szükséges biztosítás támogatását igénylő kérvényeket minden év november 30-ig lehet benyújtani az illetékes APIA hivatalhoz, mellékelve a következő okiratokat:

a) természetes személyek esetében a személyazonossági igazolvány másolatát, jogi személyek a Cégbejegyzési Hivatal (Registrul Comerțului) és az adóügyi hatóság által kibocsátott igazolás másolatát;

b)igazolást arról, hogy a bebiztosított földterület a támogatást igénylő birtokában illetve használatában van;

c) a megyei mezőgazdasági igazgatóság által kiadott, informatizált nyilvántartó lapot (fișă informatizată) mely igazolja a szőlőt termő földnek a R.P.V.-ben való bejegyzését;

d) a biztosítási kötvény másolatát.

Az a), b) és d) bekezdésben jelzett okiratokat eredetiben és másolatban kell benyújtani, a másolat hitelességét az APIA hivatal igazolja majd.

 

 

 

 

  

 

 

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X