TÖRVÉNYTÁR: Mikrohitelek családi gazdaságoknak


-A A+

A Hivatalos Közlöny október 8-ki, 734. számában jelent meg a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium rendelete (Ordinul 1470/2014), amely felsorolja azokat a beruházásokat, illetve agrárgazdasági tevékenységeket, amelyeket a családi vállalkozásoknak nyújtott kis értékű (mikro) hitelből lehet fedezni a 2013/43 számú Törvényerejű Sürgősségi Kormányrendeletben előírtak alapján.

Az említett törvény szerint a szakminisztérium a rendelkezésére álló alapokból az alább felsorolt célokra engedélyez hitelfelvételt az agrártevékenységet folytató családi gazdaságoknak:

a) legtöbb 15.000 euró értékű hitelt agrárgazdasági beruházásokra;

b) legtöbb 75.000 euró hitelt, saját hozzájárulásuk fedezésére, azoknak a gazdaságoknak, a melyek PNDR (Programul Național de Dezvoltare Rurală) program keretébenl hajtanak végre beruházásokat;

c) legtöbb 25.000 euró hitelt az a) és b) bekezdések kedvezményezettjeinek folyó agrár tevékenységükhöz szükséges pénzügyi források biztosítására.

A c) bekezdésben jelzett hiteleket az agrártevékenység folyó ügyeinek finanszírozására, szükséges nyersanyagok beszerzésére, a mezőgazdasági kultúrák gondozására és betakarítására, ültetvények fenntartására és betakarítására, állati takarmány beszerzésére/elkészítésére, állategészségügyi ellátásokra, orvosságok beszerzésére, istállók/állati menhelyek, gépek felszerelések fenntartási költségeinek fedezésére lehet fordítani. Nem lehet a hitelből fedezni a bérezéssel kapcsolatos kiadásokat, adókat, illetékeket, bérleteket, büntetéseket, kamatokat, igazságügyi illetékeket, áfát.

A hiteleket legtöbb 10 évi időtartamra adják, a türelmi idő (perioada de grație) hossza 1-től 3 évig terjedhet, a beruházás jellegétől függően.

A beruházások megvalósítására felvett mikrohiteleket a következő célokra lehet felvenni:

– mezőgazdasági traktorok, (lehetnek újak vagy használtak/second hand), beszerzésére, ezekhez járuló felszerelések műszaki felszerelések, cserealkatrészek megvásárlására, azzal a feltétellel, hogy az értük vállalt garancia legkevesebb 1 év  legyen, valamint szervizelésüket biztosítsák legalább a hitel lejárásának időpontjáig.

– mezőgazdasági és állattenyésztési gazdaságok korszerűsítésére, technológiájuk felújítására szolgáló mezőgazdasági gépek és felszerelések, valamint megújuló energiát termelő állandó vagy mozgatható berendezések beszerzése;            

– mezőgazdasági raktárak, állattartásra szolgáló istállók, menedékhelyek, üvegházak és melegágyak, élelmiszerraktárak felépítése;
agrárgazdaságokat kiszolgáló gépközpontok létesítését és működtetését célzó beruházásokra; 

– szőrmés állatok tenyésztésére szakosított gazdaságok létesítése, beleértve a szükséges állatfajták beszerzését (nyérc, görény, ezüst róka. sarki róka, nutria/hódpatkány, vagy más szőrméért tenyésztett állat);

– fiatal szőlő, gyümölcs, bokros növények és komló ültetvények eltartása (susținere) és mogyoró ültetvények karbantartása (întreținere);

– legtöbb óránként 10 tonna összetett (kombinált) állateledeleket gyártó egységek műszaki felszerelése;

– szarvasmarha, sertés, juh, kecske és szárnyas, nagy genetikai értékű, tenyészállatok beszerzése;

– az állattenyésztő gazdaságok első benépesítése alkalmával beszerzett állatállomány megvétele;

Egy a napokban megjelent törvénymódosítás (O.U.G. 63/2014 – erről máskor fogok közölni egy részletesebb ismertetőt – lehetővé teszi a termőföld vásárlására felvett mikrohitelek garancia átvállalását is. A feltétel az, hogy a termőföldet ne az állam magántulajdonában levő és az Állami Uradalmak Ügynöksége (Agenția Domeniilor Statului) kezelésében levő földterületből vegyék meg.

Termőföldet lehet vásárolni az alábbi körülmények között:

– a földvásárló legyen az APIA hivatalnál agrárgazdaságként nyilvántartott természetes vagy jogi személy, akiknek a földtulajdona a vásárlás után nem haladja meg az 1.000 hektárt;

– családi gazdasághoz tartozó természetes személyek, vagy jogi személyiséggel rendelkező családi gazdaságok földvásárlása esetében a gazdaság résztvevői, illetve társtulajdonosai egy családhoz tartozó személyek legyenek. Egy családhoz tartozónak tekinti a törvény a házastársakat valamint a legtöbb III fokú rokonokat.

Családi vállalkozásként lehet besorolni a törvénymódosítás szerint, azokat a gazdaságokat amelyeknek a nagysága 8.000 – 250.000 SO között van. (mit jelent az SO mértékegység azt egy előző ismertetőben közöltem).

A mikrohitelekből vásárolt termőföldeket nem lehet elidegeníteni legkevesebb 5 évig és amíg a felvett hitel nincs visszafizetve.

A mikrohitelek garanciájának az állam által való átvállalásának a szabályozása a következőket írja elő:

– földvásárlás esetén a hitel 50%-ra vállal garanciát az állam, ami a megvásárolt földterület legtöbb 90%-t fedezheti, a maradék, legkevesebb 10%-ra a vásárló kell garanciát vállaljon, vagy bankhitel útján, vagy személyi vagyontárgyak alapján;

– agrártermelés növelésére szolgáló beruházások megvalósítására felvett mikrohitelek 80%-t garantálja az állam;

– ugyancsak 80%-os garanciát ad az állam az agrártermelés folyó ügyeinek fedezésére felvett mikrohitelekre.

  








EZT OLVASTA MÁR?

X