TÖRVÉNYTÁR: Növelték a gyermeknevelésért járó támogatásokat


-A A+

Október 20-án életbelépett törvényerejű sürgősségi kormányrendelet (O.U.G. 65/2014, megjelent a Hivatalos Közlöny október 20-ki, 760. számában) növeli a gyermeknevelésért járó egyes juttatásokat.

Legjelentősebb a növekedés a 2010 évi 277 sz. törvény által bevezetett családi pótlék (alocația familială) esetében. Az érdekeltek tudják ez a törvény tette lehetővé, hogy a kis jövedelemmel rendelkező, gyermekeiket nevelő családok családi pótlékban részesülhessenek. A jogszabály családnak tekinti az egy gazdaságban élő, együtt lakó szülőkből és 18 éven aluli gyermekekből álló közösségeket, valamint egy egyedülálló szülőből (monoparental) és a vele együtt élő gyermekekből álló közösséget. Családnak ítéli meg a törvény azokat az eseteket is, amikor a gyermekeket közös gazdaságban, de jogilag házastársi viszony nélkül együtt élő személyek nevelik. Ez utóbbi esetben szükséges, hogy ezt a tényt egy erre a célra elkészített szociális kivizsgálás (anchetă socială) állapítsa meg.

A Sürgősségi Kormányrendelet szerint, 2014 novemberétől kezdve a családi pótlék havi összege a következő:

Szülők és gyermekekből álló családok esetében

ha az egy családtagra jutó havi nettó jövedelem kisebb, mint 200 lej:

– 1 gyermekes család esetében havi 82 lej (eddig 30 lej volt);
– 2 gyermekes családnak jár havi 164 (60*) lej;
– 3 gyermek esetében havi 246 (90) lej;
– 4 és ennél több gyermeket nevelő családnak jár havi 328 (120) lej.

ha az egy családtagra jutó havi nettó jövedelem 201 és 530 lej között van:

– 1 gyermekes családnak jár havi 75 (25) lej;
– 2 gyermekes családnak havi 150 (50) lej;
– 3 gyermekes családnak jár havi 225 (75) lej;
– 4 és ennél több gyermeket nevelő családnak jár havi 300 (100) lej.

Egyedül álló szülőből és gyermekeiből álló családok havi családi pótléka:

ha az egy családtagra jutó havi nettó jövedelem kisebb mint 200 lej,

– 1 gyermek esetében havi 107 (50) lej;
– 2 gyermek esetében havi 214 (100) lej;
– 3 gyermek neveléséért járó családi pótlék havi 321 (150) lej;
– 4 és ennél több gyermek neveléséért jár havi 428 (150) lej.

ha az egy családtagra jutó havi nettó jövedelem 201 és 530 lej között van:

– 1 gyermek esetében havi 102 (45) lej;
– 2 gyermek esetében havi 204 (90) lej;
– 3 gyermek neveléséért jár havi 306 (135) lej;
– 4 és ennél több gyermek esetében havi 408 (180) lej.

*a zárójelben feltüntetett összegek a családi pótlék eddig érvényben levő nagyságát jelzik

Fontos tudnivaló, hogy a fenti járulékokon kívül továbbra is jár a minden gyermek számára megállapított havi 42 lej értékű juttatás (alocația de stat pentru copii).

Ugyancsak az említett Kormányrendelet írja elő, hogy 2014 decemberi kezdettel minden nevelésre kihelyezett gyermekért (copii aflați în plasament) az állam havi 600 lej juttatást ad az eddigi havi 97 lej helyett. Erre jogosultak egyaránt azok a családok, egyedülálló személyek, pótanyák (asistenți maternali), szervezetek, alapítványok, intézmények, amelyek az illetékes hatóságok engedélyével nevelésre kihelyezett gyermekeket gondoznak.

Újdonság, hogy azoknak a fiataloknak, akik kinőnek a különleges szociális védelmi háló kereteiből (ieșirea din sistemul de protecție specială), a jövőben jár életükben egyszer, egy, a havi országos bruttó legkisebb fizetéssel (ez most 900 lej) egyenlő juttatás (indemnizație). Azoknak a gyermekeknek számára, akiknek a gondozása közintézményekben, nevelő otthonokban történik, valamint az egyedül álló anyák gondozására létrehozott központokban (centre maternale) élnek, kormányhatározat fogja megszabni jogosultságaikat ruházatra, cipőre, egészséget ápoló anyagokra, tankönyvekre és tanszerekre, játékokra, szállítási szükségletekre, művelődési és sport felszerelésekre, valamint személyi kiadásaik fedezésére szolgáló pénzösszegekre. Hátrányos helyzetben levő, HIV fertőzéses, SIDA betegségben szenvedő gyermekek esetében az előbb felsorolt juttatásokat 50%-al növelik.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X