TÖRVÉNYTÁR: Új személyautó beszerzésének megkönnyítése


-A A+

A Hivatalos Közlöny október 22-ki, 768. számában jelent meg a kormány törvényerejű sürgősségi rendelete (O.U.G. 66/2014) új személyautók beszerzésének megkönnyítését szolgáló program elfogadásáról. Még egy hónap sem telt el és a november 11-ki, 837. számú Hivatalos Közlöny közzétette a jogszabály módosítására és kiegészítésére vonatkozó újabb törvényerejű sürgősségi kormányrendeletet (O.U.G. nr. 72/2014). Időközben a Közpénzügyi Minisztérium honlapján vitára bocsátották az említett törvények módszertani alkalmazásának tervezetét is. Az alábbiakban a két, már érvényben levő és harmadik javaslat formájában megjelent szabályozást ismertetésére kerül sor.

Amint a címből is kitűnik a jogalkotó új személyautók beszerzését kívánja elősegíteni, amelynek kettős célja: a személygépkocsit gyártók (Románia egyik húzóipara) számára bővíteni a piacot, másrészt ellensúlyozni azt az utóbbi években egyre erősödő tendenciát, miszerint a romániai személygépkocsi vásárló megfelelő anyagi forrás hiányában használt gépkocsit vesz, növelve ezáltal a levegőszennyeződés mértékét is.

A jogszabályok alaptételei a következők:

– a program kedvezményezettje csak természetes személy lehet;

– a program keretében egy személygépkocsit lehet vásárolni;

– az új személygépkocsi megvásárlásához állam által garantált hitelt adnak kedvezményes kamattal;

– a gépkocsi vásárló 18. életévét betöltött, teljes cselekvőképességgel rendelkező személy kell legyen;

– a gépkocsi vásárló, ha életkora 18 és 35 év között van, az autó beszerzési árának 5%-t saját pénzügyi forrásából kell fedezze, ennél idősebbek saját hozzájárulása a vételár legkevesebb 10%-t kell kitegye;

– az állam a gépkocsivásárlásra adott hitel 50%-t garantálja;

– a program keretében beszerzett gépkocsira CASCO biztosítást kell kötni;

– a vásárlási hitelt legtöbb 7 évre adják.

A törvény értelmezése szerint új autónak számít és megvásárolható a program alapján nyújtott hitelből az a gépkocsi, amelyet az EU tagországok valamelyikében gyártottak vagy importból származnak, és megfelelnek az EURO 5 szabványban előírt minimális követelményeknek és az ára nem haladja meg, ÁFA nélkül, az 50.000 lejt.

A program kedvezményezettje lehet az a természetes személy aki:

– a hiteligény benyújtásakor, saját felelősségre kiállított nyilatkozatban megerősíti, hogy nincs a tulajdonában egy működésben levő, új személygépkocsi;

– nincs hátralékos adóssága az általános költségvetéssel (buget general consolidat) szemben;
nincs kifizetetlen hátraléka más bankhitel esetében.

A gépkocsi megvásárlásához bármelyik banki státussal bíró, vagy anélküli hitelintézet adhat hitelt, ha a banktörvény előírásai szerint működik. A hitel elnyeréséhez szükséges a hitel célját rögzítő és a folyósításához kötődő feltételeket tartalmazó hitelszerződés megkötése. Ugyancsak kötelező a garanciaszerződés megkötése a program kedvezményezettje a hitelintézet és a garanciát adó, az államot képviselő intézmény, a F.N.G.C.I.M.M. (Fondul Național de Garantare a Creditelor pentru I.M.M.) között. A garancia nem foglalja magába a kamatok, komissziók és más a programban való részvételhez kapcsolódó kiadásokat.

A program kedvezményezettjeire hárulnak a garancia díjjal (prima de garantare), a kockázatért járó komisszióval (comision de risc) és az ügykezelésért fizetendő komisszióval (comision de administrare) járó költségek. Ezeknek a nagyságát évente kormányhatározat fogja megszabni.

    








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X