A Román Polgári Törvénykönyv 2557. szakasza, nemkülönben a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi (magyar) 13. törvényerejű rendelet 1. paragrafusa a vonatkozó előírások szükségességét abban látja, hogy törvényben határozzák meg: melyik állam jogát kell alkalmazni, ha polgári/örökösödési, családi jogi, munkajogi vagy kereskedelmi jogviszonyban külföldi személy, vagyontárgy vagy jog, azaz külföldi elem szerepel, és több állam joga lenne alkalmazható, valamint azt is, hogy milyen joghatósági és eljárási szabályok alapján kell eljárni külföldi elemet tartalmazó jogvitákban.

Minket ebben az ismertetőben a hagyatéki ügyek foglalkoztatnak, közelebbről a kettős (román és magyar) és többes állampolgárok utáni öröklés szabályai, kiemelten azok az esetek, amikor az örökhagyó szokásos tartózkodási helye és hagyatéka nincs ugyanannak az államnak a területén, vagy amikor itt is, ott is, mondjuk, ingatlan-tulajdonosok. Melyik állam jogát alkalmazzák ilyenkor és mely ország hatósága fogja a hagyatékot rendezni, azt kiadni? A kérdés összetett, nem könnyen megválaszolható, de aktualitását nem lehet vitatni most, amikor szörnyű, emberéleteket kioltó közúti és más balesetekről hallunk, értesülünk szinte naponta.

Azt már előző ismertetőinkből tudhatják olvasóink, hogy a hatályos román Ptk. a 2633. szakaszában az örökhagyó szokásos tartózkodási helye szerinti jog alkalmazását mondja ki főszabályként, de a következő, a 2634. szakasz 1. bekezdésében számára biztosítja azt a jogot, hogy életében e helyett a jog helyett az állampolgársága szerinti jogot válassza, éspedig egy olyan nyilatkozatban, amelynek tartalmi és alaki feltételei megegyeznek a választott jog szerint a végrendeletre vonatkozó előírásokkal.

A Ptk. 2568. szakaszának 2. bekezdése érdemel még figyelmet, amely a többes állampolgárságú személy esetében azt a jogot tartja alkalmazandónak, amelynek állampolgára és amelyhez leginkább kötődik szokásos tartózkodási helye alapján. Ha a kettős állampolgár szokásos tartózkodási helye Romániában van, és nem választotta a másik állam jogát hagyatéka egészének rendezéséért, ezt a választott jognak a végrendeletre előírt szabályok betartásával, hagyatéki eljárását romániai közjegyző vagy bíróság előtt folytatják majd le.

Az 1979. évi (magyar) 13. törvényerejű rendelet 36. paragrafusának 1. bekezdése szerint az öröklési jogviszonyokat annak a jognak az alapján kell elbírálni, amely az örökhagyónak halála időpontjában személyes joga volt. Ugyanott, de a 11. paragrafus 2. bekezdésében az áll, hogy ha valakinek több állampolgársága van, és az egyik állampolgársága magyar, személyes joga a magyar jog. A szokásos tartózkodási hely meghatározása is szerepel ebben a jogszabályban, igen tág keretben. A 12. paragrafus 2. bekezdése igazít el. E szerint a szokásos tartózkodási hely az, ahol valaki letelepedés szándéka nélkül hosszabb ideje tartózkodik.

A különös joghatóságról szóló előírások közül kiemelendő az 58. paragrafus 2. bekezdésében olvasható, mely szerint hagyatéki eljárásban eljárhat magyar közjegyző, ha az örökhagyó halálakor magyar állampolgár volt, vagy ha a hagyaték belföldön található. Tovább, a kizárólagos joghatóságot megnevező alfejezetben, közelebbről a 62/A. paragrafus b) pontjában a törvényerejű rendelet úgy fogalmaz, hogy kizárólag magyar bíróság vagy más hatóság járhat el: „b) magyar állampolgárságú örökhagyó belföldi hagyatékát érintő hagyatéki eljárásban." De mi az eljárás akkor, ha a hagyaték egésze vagy annak egy része külföldön, tehát nem Magyarország területén van?

Erre a kérdésre a Kizárt joghatóság alfejezet, egészen pontosan a 62/C. paragrafus (2001. május 1-jétől hatályos) b) pontja csak részben ad választ. E szerint nem járhat el magyar bíróság vagy hatóság: „b) nem magyar állampolgár örökhagyó külföldi hagyatékát érintő hagyatéki eljárásban." Csakhogy a kettős, román és magyar állampolgársággal rendelkező személy ebbe a paragrafusba és tiltásba nem „sorolható be", amiért - legalább is szerintem - erre az új helyzetre is megoldást kell majd találni.

(Tudni kell még azt is, hogy Románia és Magyarország 1959-ben - akkor mindkettő még népköztársaság – polgári, családjogi és bűnügyi jogsegély egyezményt kötött, és a kétoldalú nemzetközi szerződést megerősítő okiratokat Budapesten 1959. április 7-én cserélték ki. Ebben örökségre vonatkozó rendelkezések is vannak, amelyek ma már nincsenek összhangban a két ország belső jogával, az öröklést szabályozó előírásokkal.

Csak röviden: ebben még az áll, hogy az ingó vagyont magában foglaló hagyatékot annak a „Szerződő Félnek" a joghatósága tárgyalja, amelynek az örökhagyó halálakor állampolgára volt, kivéve azt az esetet, amikor az ingó vagyon teljes egészében a másik szerződő fél területén van, és amikor mindenik örökös beleegyezésével az eljárás lefolytatásának joga a másik szerződő fél hatóságára száll át.

A vonatkozó 39. cikk 2. bekezdése pedig azt mondja ki, hogy az ingatlan hagyaték tekintetében a hagyatéki eljárás lefolytatására az ingatlan fekvése szerinti fél hatóságai jogosultak. Az írásunk elején oly sokat említett 1979. évi (magyar) 13. törvényerejű rendelet 2. paragrafusa kimondja azt is, hogy ezt a jogszabályt nem lehet alkalmazni olyan kérdésben, amelyet nemzetközi szerződés szabályoz.

Ha tehát a 13. számú törvényerejű rendeletet általános jogszabálynak, a kétoldalú jogsegélyegyezményt pedig különtörvénynek tekintjük, ezt az utóbbit kellene alkalmazni - a jognak egyik elvi alapszabálya szerint -, mely egyezmény, legalább is az öröklésre vonatkozó szabályok, ma már ellentétesek mindkét ország belső jogának rendelkezéseivel.)