Ígértem, hogy a bíróságok tehermentesítését és az új polgári perrendtartási törvénykönyv hatályba léptetését segítő 2013. évi 2. törvény előírásainak ismertetését részletekbe menően folytatni fogom, még akkor is, ha ennek számos szabályát inkább a jogász szakma művelői érthetik meg igazán, vagy mondjam inkább így: ezek elsősorban rájuk tartoznak. De vannak, lehetnek olyan olvasók, éppen valamilyen peres ügyben érintett személyek, munkavállalók, akik ezekkel a megváltozott szabályokkal most, ezekben a napokban szembesülnek.

A 2. törvény III. fejezete, a XXIII. szakaszában átmeneti- és zárórendelkezéseket tartalmaz. Azért említem elsőre ezeket, mert közvetlenül kapcsolódnak a közigazgatási bíráskodási törvénynek (a 2004. évi 554. törvénynek) a jogorvoslatokkal kapcsolatos és előző ismertetőimben már említett, megváltoztatott előírásaihoz. Az említett szakasz 1. bekezdése kimondja, hogy azokat a pereket, amelyeket elsőfokon, majd a hozott határozat ellen benyújtott felfolyamodást másodfokon az eddig illetékes bíróságok tárgyalhatták, a törvény hatályba lépése után (2013. február 15.) a jelenleg hatályos jogszabályok alapján hatáskörrel felruházott bíróságok fogják megoldani, amelyekhez ezeknek az ügyeknek az iratcsomóját adminisztratív úton, tárgyalás kitűzése és határozat vagy végzés meghozatala nélkül azonnal át kell küldeni (4. bekezdés).

A 2. bekezdés a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék közigazgatási és adóügyi szekciója előtt fekvő felfolyamodások (recursuri) sorsáról intézkedik, azokról, amelyek a megváltoztatott hatásköri szabályok szerint ma már a táblabíróságokra tartoznak. Ezek tehát azonnal oda kerülnek át, akárcsak azok, amelyeket eddig elsőfokon a táblabíróságok tárgyalhattak, és amelyek e változások után a majd minden ügyben elsőfokú törvénykezési hatáskört kapott törvényszékek oldhatnak meg.

A törvény XI. szakasza lényegében a polgári perrendtartási törvénykönyvnek a 2010. évi 134. törvénnyel jóváhagyott 13. szakasza 2. bekezdését magyarázza vagy egészíti ki, anélkül, hogy magát a bekezdést átszövegezné. A törvénykönyv említett 13. szakasza az 1. bekezdésben a védekezéshez való jogot szavatolja, a 2. bekezdésben pedig a peres fél képviseletének jogát, körülményeit szabályozza. Kimondja azt, hogy a peres felet a per folyamatában végig megilleti az a jog, hogy őt képviseljék vagy asszisztálják, a törvény feltételei szerint. A pernek a felfolyamodási szakaszában azonban ez a szabály úgy érvényesül, hogy kérelmeket, perbeszédeket csak ügyvéd, esetenként jogügyi tanácsos fogalmazhat meg, adhat elő, kivéve azt az esetet, amikor a peres fél maga vagy megbízottja, aki csak házastársa vagy I. és II. fokú rokona lehet, jogvégzett személy. Ehhez kapcsolódik a 2. törvény XI. szakaszában olvasható kiegészítés, mely szerint a per felfolyamodási szakaszban, ha ebben bíróság vagy ügyészség érdekelt, a kérelmet és a perbeszédet maga a bíróság elnöke vagy ügyészség vezetője fogalmazhatja meg vagy adhatja elő, esetenként jogügyi tanácsos, vagy a bíróság elnöke vagy az ügyészség vezetője által e feladatra kijelölt bíró vagy ügyész. A 2. törvény XXIV. szakasza kimondja azt is, hogy a törvénykönyv 13. szakaszának 2. bekezdéséhez „hozzáírt" rendelkezés azonnal, tehát ez év február 15.-én már hatályba is lépett.

A 2. törvényt azért is nevezik tehermentesítő jogszabálynak, mert az új polgári perrendtartási törvénykönyv ebben megnevezett általános, valamint egyes szakaszaiban nevesített előírásainak alkalmazását évekkel elhalasztotta. Itt van mindjárt a XII. szakasz, amely a polgári perekben a nyilvános tárgyalást helyettesítő zártkörű, a tanácsteremben (în camera de consiliu) lefolytatandó bizonyítási eljáráshoz, magához a tárgyaláshoz kapcsolódik. A XII. szakasz halasztóhatályú rendelkezést tartalmaz, mivel a tanácsteremben történő tárgyalást csak 2016. január 1-jétől kívánja alkalmazni vagy rendszeresíteni, addig pedig, ez év február 15. és 2015. december 31. között maradnak a nyilvános tárgyalások a per bizonyítási és annak érdemi szakaszában egyaránt, amennyiben a törvény e tárgyban másként nem rendelkezik.

Folytatjuk