RMDSZ: egy választási ellenfél és három ellenség
A Csíki Játékszín nagytermében tartotta vasárnap este kampányindító rendezvényét a Csík Területi RMDSZ. A Hargita Székely Népi Együttes biztosította hangulatban sorra szólaltak fel a helyi politikusok, illetve a jelöltek, köztük Kelemen Hunor szövetségi elnök, a felcsíki kerület parlamenti képviselőjelöltje.
Az RMDSZ elnöke szerint a magyar emberek biztonságra vágynak, főként akkor, amikor gazdaságuk, szociális hálójuk, nemzeti identitásuk, anyanyelvük, kultúrájuk, és mindaz, ami megkülönbözteti őket másoktól, veszélybe kerülhet.
"Ezt a biztonságot 2012 után is csak az RMDSZ tudja nyújtani, erős parlamenti képviselettel" – jelentette ki. Hangsúlyozta, a szövetség kötelessége a jövőépítés is. Bár a múlt értékei meghatározóak, és szilárd alapokra helyezik lépteinket, jövő nélkül nem lehet közéletről, közszolgálatról beszélni, a politika a jövőépítésről szól. A jövőt alakítja az elkövetkező négy év is, amikor nem egymással, hanem egymásért kell küzdeniük az erdélyi magyaroknak.
Kelemen Hunor úgy fogalmazott, az RMDSZ egy ellenfele – az Erdélyi Magyar Néppárt – és három ellensége van: a közöny, a gazdasági válság és a román nacionalizmus. Nekünk ez ellen kell küzdenünk.
„A mi jelöltjeink tudnak hiteles, megvalósítható válaszokat adni. Ha erős parlamenti képviseletünk van, beleszólhatunk a döntésekbe. A mi erős fegyverünk az eszünk lehet. A tudásunk, amelyet a családban, az iskolában, a közösségben szereztünk meg. Ésszel képesek vagyunk megvédeni őseink földjét. A tudás az, amit nem lehet elvenni tőlünk. De szükség van erőre is, kezünk munkájával, az összefogás erejével építeni tudjuk Székelyföldet, ahogy tették apáink, nagyapáink. Ezt sem tudja tőlünk senki elvenni. És azt sem, hogy szívünkkel, mindennél jobban szeretjük ezt a földet. Ésszel, erővel és szívvel képviseljük az erdélyi magyarságot, úgy, hogy tovább vigyük a parlamentben mindazt, ami 23 év alatt jó volt" – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.
Ráduly Róbert Kálmán: maradjunk ezen az úton
„Azon az úton kívánunk tovább haladni, amelyen egykor Hajdú Gábor, Borbély Ernő, Nagy Benedek, Sógor Csaba indult, vagy az utóbbi ciklusban Kelemen Hunor, Korodi Attila, vagy ameddig meg nem unta, Gyerkó László" – fogalmazott Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester a csík területi RMDSZ kampányindító rendezvényén.
Szerinte az EMNP jelöltjei nem a 6:3 jegyében indulnak, hiszen kilenc ember egy focicsapatra sem elég, nemhogy Erdély parlamenti képviseletére. „A mi embereink a lehető legtöbbet akarják kihozni minden egyes alkalomkor, a lehető legsikeresebben akarnak vizsgázni. Nem holmi ismeretleneket, nem ötös tanulókat, választásokon többszörösen vesztes politikusokat, hanem két hús-vér férfiút, családapát, csapattársat indítunk ma útjára" – mondta köszöntőbeszédében az elöljáró.
Korodi Attila: húzzuk az igát!
„Azok vagyunk itt, akik húzzuk az igát!" – jelentette ki Korodi Attila képviselőjelölt, majd hozzátette: Székelyföld ereje az együttműködésben, az összetartozásban, a hittel, tudással végzett munkában rejlik. Úgy fogalmazott: a közösség képviseletét ellátni egyszerre megtiszteltetés és nagy feladat.
„Mindannyian tudjuk, hogy egy csapat csak akkor tud eredményesen dolgozni, ha teljes. Hiába vannak jó polgármestereink, kiváló megyei tanácsosaink, ha Bukarestben nincs erős képviseletünk" – mondta Korodi, aki szerint minden közösségnek saját önrendelkezési eszköztárral kell rendelkeznie, melynek kiépítésében mindenki egymásért felelős.
„Nincsen erdélyi magyarság Székelyföld, közép- Erdély, Partium nélkül, nincs erdélyi magyarság szórvány nélkül. A székelyföldi ember abban segíthet, hogy a szórványközösségeknek parlamenti képviselete legyen, a szórványt képviselő politikus pedig abban segíthet, hogy támogassa Székelyföld törekvéseit" – jelentette ki a jelölt.
Tánczos Barna: van jövőnk Székelyföldön!
„Minden tudásunkat, erőnket, munkabírásunkat a lehető leg szakszerűbb módon a közösség érdekében fogjuk felhasználni. Azt vállaltuk, hogy jövőnk megteremtése érdekében az otthont is megteremtjük itt Székelyföldön a székely családoknak, mert mert ezt láttuk azokban a családokban, akikkel kapcsolatban vagyunk, amelyekbe születtünk" – fogalmazott Tánczos Barna szenátorjelölt.
A politikus kijelentette: hisz abban, hogy van jövő Székelyföldön. „Azért fogunk dolgozni, hogy minden család komolyabb, boldogabb és jobb körülmények között élhessen. Azért fogunk dolgozni, hogy erős gazdaságra alapozhassuk Székelyföld autonómiáját" – húzta alá Tánczos.
Borboly Csaba: önálló közigazgatási régió létrehozása a cél
Köszöntőbeszédében Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szólt arról, hogy változni fog Románia közigazgatási berendezkedése. Szerinte a változások üdvösek is lehetnek, ha a demokrácia alapelveit tiszteletben tartva, a régióban élő emberek akaratát tiszteletben tartva hozzák meg az erről szóló döntéseket.
Borboly azt mondta: az RMDSZ kiemelt célja Székelyföld, mint önálló közigazgatási régió létrehozása, és ez a jelen politikai körülmények között nem lesz egyszerű feladat. „Ezért minden erőnket be kell vetnünk a cél elérése érdekében az önkormányzatoknál, a Parlamentben és európai szinten egyaránt" – hangsúlyozta a tanácselnök, hozzátéve: mindehhez nagy szükség van a történelmi egyházakra, a civil társadalomra, hiszen aktív támogatás híján ez kivitelezhetetlen.{loadposition szeben}
- 34920 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34922 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34922 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34924 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34925 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34925 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni