Kulcsár Terza: vadásznak ránk az EMNP-sek
„Embereinkre vadászik az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), fűt-fát ígérnek nekik támogatásukért" – állítja Kulcsár Terza József. A Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki elnöke lapunknak kifejtette: több tagjuk is jelezte, hogy a néppárt vezetői megkeresték támogatásukért.
„Az lenne korrekt, ha az MPP megyei vagy városi vezetőivel tárgyalnának, de nem volt olyan jellegű találkozó, ahol megvizsgáltuk volna, milyen területeken tudnánk együttműködni. Eközben tagjainknak tisztességtelenül ígérnek fűt-fát" – mondta a politikus.
Sajtóértesülések szerint az EMNP háromszéki vezetői, képviselő- és szenátor jelöltjei hétvégén az erdővidéki Hatod fogadóban tartottak kampánytanácskozást, amelyen több háromszéki település MPP-s tagsága is jelen volt. Kulcsár Terza József lapunk érdeklődésére leszögezte: pártja egyetlen alakulat jelöltjeit sem támogatja, így az RMDSZ-ét sem, viszont azt fájlalják, hogy a néppárttal nem sikerült kiegyezni, és az EMNP megosztotta a jobboldalt.
A polgári párt háromszéki elnöke felrótta Toró T. Tibor EMNP-elnöknek, hogy Orbaiszék-Bodzavidék-, és Borszék-Maroshévíz képviselői kerületében jelölteket állítottak, miközben azt mondták, hogy szórványvidékeken nem indítanak az RMDSZ-nek ellenjelöltet. Ebben a két, románok lakta székelyföldi kerületben ugyanaz a helyzet, mind szórványvidéken, mondta Kulcsár Terza József, aki szerint könnyen megtörténhet, hogy ezekből a kerületekből román képviselő kerül a parlamentbe.
Nemes Előd: nem vadászunk senkire
Nemes Előd, az EMNP háromszéki elnöke visszautasította azt a vádat, hogy vadásznának a polgári párt tagjaira. A maszol.ro-nak elmondta: a kampánynyitó rendezvényükre mindenkit meghívtak, így az MPP tagjai mellett ott voltak Székely Nemzeti Tanács képviselői és független tanácsosok is, a részvétel senkinek nem volt kötelező.
„Nem látok semmi rosszat abban, ha a nemzeti erők egyesítik erejüket, hiszen ha a pártok felső vezetéseinek szintjén nem sikerült megegyezni, a települések szintjén lehetnek együttműködések", mondta Nemes Előd, aki szerint, ha az MPP Kovászna megyei vezetőinek részéről van igény a tárgyalásra, az EMNP nem zárkózik el attól.
A jelöltállítással kapcsolatban elmondta: a Kulcsár Terza által említett két kerületnek eddig is román képviselője volt, tehát nem lehet azt elveszíteni. „Nem a néppárt felelős azért, hogy így húzták meg ezeknek a választási körzeteknek a határait, hogy színmagyar települések is bele kerültek" – mondta Nemes Előd, aki szerint a néppárti jelöltekre az RMDSZ-ből kiábrándultak szavaznak, akik úgysem voksoltak volna a szövetség jelöltjeire.{loadposition szeben}
- 34919 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34922 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34922 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34923 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34924 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34925 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni