Lakossági fórumon vettek részt az RMDSZ jelöltjei Kilyénben


-A A+

A kilyéni kultúrotthonban Tischler Ferenc, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, valamint az RMDSZ választókerületi képviselőjelöltje, Markó Attila és szenátorjelöltje, Klárik László Attila találkoztak a helyi lakosokkal.

A rendhagyó lakossági fórumot az alpolgármester nyitotta meg, aki elöljáróban a teljesség igénye nélkül vázolta az Romániai Magyar Demokrata Szövetség elmúlt négy évben kifejtett munkáját. Kitért a tanügyi törvényre, amely hosszú idő után lehetővé teszi a teljes körű magyar nyelvű oktatást, az oktatás minőségének javítását, és a történelem és földrajz tantárgyak magyar nyelven történő oktatását.markoek

Felelevenítette, hogy a Szövetségnek sikerült megállítani azt a kezdeményezést, amely a jelenlegi megyéket megszüntette volna, és új, a magyar közösség számára kedvezőtlen etnikai összetételű régiókat hozott volna létre. Helyi példával is szemléltette azokat a fejlesztéseket, amelyek a Háromszéki településeken történtek. Kiemelve itt az újjáépített több száz kilométernyi helyi utat, utcát, járdát, továbbá a több ezer családot is érintő kérdéseket, amelyeket sikerült orvosolni: az ivóvíz bevezetése, a szennyvíz elvezetése, iskolák, óvodák, kultúrotthonok felújítása.

Kifejtette, hogy mindezek a megvalósítások nem jöhettek volna létre egy erős helyi vezetőség nélkül, azt azonban ki kell egészítse egy ugyanolyan szakemberekből álló parlamenti képviselet is.{loadposition inter}

Személyes bemutatkozóját követően Markó Attila-Gábor képviselőjelölt is az erős parlamenti képviselet szükségességéről beszélt. „Nagyon fontos, hogy az elkövetkezőkben sorra kerülő alkotmány módosításkor, egy erős parlamenti képviselettel rendelkezzünk. Így tudunk majd fellépni annak érdekében is, hogy az államosított tulajdonok rendezéséről szóló törvény tartalmazza majd a magyar egyházak és magyar emberek elvárásait, hogy bővíthessük a törvényes keretet anyanyelvünk és szimbólumaink védelmében” – jelentette ki.markoek2

Továbbá kifejtette, hogy folytatni szeretné azt az elmúlt 17 évben kifejtett munkát, amelyet a közösség érdekének rendelt alá. Dolgozni kell, azért, hogy megvédjük az eddig visszaszerzett javainkat és azokért, amelyeket eddig nem sikerült megszerezni. Ezt pedig a továbbiakban is munkával és összefogással tudja elképzelni, amely az emberek, a helyi vezetés és a parlamenti képviselet között valósul meg.

Klárik László-Attila több mint egy évtizede tevékenykedik a közéletben. Ez alatt az idő alatt a Közigazgatási Minisztériumban, a Vidékfejlesztési Ügynökség élén dolgozott, az utóbbi négy évben megyénk menedzsereként koordinálta a fejlesztési projekteket. Hozzászólásában kiemelte, hogy fontos az RMDSZ jól szereplése a parlamenti választásokon, hangsúlyozta „ott kell lennünk, ahhoz, hogy a megkezdett munkát, beruházásokat végig tudjuk vinni és továbbiakat elindítani, amelyekkel javíthatunk közösségünk életkörülményein. Azért akarok dolgozni, hogy mindezeket megvalósíthassuk”.

A beszélgetésen a jelenlevők kérdéseket is fogalmaztak meg a jelöltek irányába, illetve a települést érintő problémákat is vázolták, amelyeket fontosnak látnak megvalósítani. {loadposition szeben}








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X