Máramaros megyéből indult az Erdélyi Értékek Karaván


-A A+

Máramaros megyében állomásozott csütörtökön az RMDSZ által szervezett, „Erdélyi Értékek" nevet viselő karaván. A hangosbusz több településre is ellátogatott a délelőtt folyamán, az önkéntes csapat szorgalmasan terjesztette a kampányüzenetet tartalmazó szóróanyagokat.maramaros1

Teltháznak örvendett a nagybányai Városi Színházban sorra kerülő esti előadás. Ludescher István alpolgármester a házigazda szerepében köszöntötte a közönséget. „Nagy most a tét: meg kell tartanunk azt a parlamenti jelenlétet, amely a rendszerváltás után immár huszonegy éve gyökeresen jó irányba változtatja az erdélyi magyar emberek életét, kisebbségi sorsát. El kell érnünk, hogy nélkülünk ne születhessen döntés, hogy ne szűnjenek meg iskoláink, használhassunk anyanyelvünket és ne veszítsük el kulturális értékeinket" – fogalmazott.maramaros ludescher istvan

Ezt követően a közönség Szabó Zoltánt, a Médiabefutó felfedezettjét, illetve Zsók Leventét, az Erdélyi Humorfesztivál nyertesét és a Showder Klub humoristáját hallhatta. Hatalmas közönségsikernek örvendett az Operettvarázs is, a Kolozsvári Magyar Opera művészeinek színvonalas előadása.

A szórakoztató műsort követően Ilyés Gyula, az önkormányzatokért felelős főtitkár helyettes átadta az országos RMDSZ üzenetét. „Amikor Románia abban a helyzetben van, hogy öt év után sem tudott igazi tagjává válni az Európai Uniónak, sőt annak perifériájára került, gazdasági és politikai válság közepette egy pártelnök, államelnökjelölt és akadémikus arra buzdítja a román szavazókat, hogy rekesszék ki azt az öt-hat százaléknyi magyarságot a parlamentből" – mondta Ilyés.maramaros ilyes gyula

Zárásként Vida Noémi, a Nagybánya területi RMDSZ elnöke és parlamenti képviselő jelölt bemutatta a máramarosi jelölteket mondván: „bízzanak bennünk, mert tudom, bármelyikünk nyer mandátumot, méltón fogja képviselni a máramarosi magyarokat. Bízzanak a csapatban, bízzunk önmagunkban és a közösségeink erejében."








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X