Érmihályfalván találkozott választóival Cseke Attila
Csütörtök délelőtt Érmihályfalván találkozott választóival Cseke Attila szenátor, az RMDSZ képviselőjelöltje. Az érmelléki kisváros piacán sétálva, Cseke Attila szóba elegyedett választóival, meghallgatva problémáikat, gondjaikat. Mivel piacra nem lehet úgy menni, hogy az ember ne vegyen valamit, a képviselőjelölt szőlőt vásárolt egy kofától. A kampánystáb tagjai jövő évi naptárakat, szórólapokat és gyufát osztogattak a járókelőknek, több mint ötszáz darabot.
Egy termékeit áruló méhész, köszönetképpen a naptárért egy üveg mézzel ajándékozta meg Cseke Attilát. A jelöltet elkísérte Nyakó József polgármester illetve Karsai Attila alpolgármester is. A piacolás után a jelölt meglátogatta a helyi egészségügyi-szociális központot is, ahol Csűri József igazgató bemutatta a központot és annak működését.
Délután Cseke Attila részt vett a helyi Szépkor Nyugdíjas Egyesület gyűlésén. Bobes Erzsébet egyesületi elnök köszöntője után Nyakó József polgármester szólt a körülbelül ötven szépkorúhoz, támogatást ígérve nekik az önkormányzat részéről. Cseke Attila szenátor köszöntőjében kiemelte, hogy bár a Szépkor egyesület a nyugdíjasokra vonatkozik, ennek ellenére minden kornak megvan a maga szépsége, valamint minden generációnak megvan a helye a társadalomban.
„A fiatalok olyan élettapasztalatokat vehetnek át, amyelyekkel csak az idősek rendelkeznek.” – mondta Cseke Attila, aki végezetül gratulált az RMDSZ helyi támogatásával megalakult egyesületnek, kellemes és hosszú szépkort kívánva nekik, majd a szenátor és a polgármester is egy-egy csokor virággal kedveskedett Bobes Erzsébet elnökasszonynak. Az egyesület tagjai később ünnepélyesen aláírták a belépési nyilatkozatot is.
- 34919 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34921 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34921 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34922 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34924 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34924 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni