December 9.: esély az összefogásra
Az elmúlt 23 év az erdélyi magyar közösség talpra állásának, szolidaritásának a története. A magyar közösség tudott élni az 1989-ben kapott eséllyel: hosszú traumák után talpra állt, összefogott, és képes volt nekilátni elveszített jogai visszaszerzésének. December 9-e is egy ilyen esély, egy lehetőség arra, hogy a magyarság ismét összefogjon és felmutassa erejét – jelentette ki Markó Béla szenátorjelölt az RMDSZ vasárnapi Maros menti kampánykörútján. Az RMDSZ volt elnöke Borbély László képviselőjelölttel ezúttal Marosszentgyörgy, Sáromberke és Nagyernye magyar közösségét kereste fel.
Marosszentgyön zsúfolásig telt művelődési ház kicsinek bizonyult az összegyűltek számára. Markó A jelölteket Sófalvi Szabolcs polgármester és Birtalan István alpolgármester üdvözölte.
Sófalvi Szabolcs, aki a marosszentgyörgyiek 87 százalékának támogatásával nyerte meg az önkormányzati választásokat, elmondta, nemcsak június 10-e volt fontos dátum a község életében, ilyen , sőt, talán még fontosabb lesz december 9-e, a parlamenti választások. „Négy év alatt azért sikerült sok mindent megvalósítanunk, mert képviseletünk támogatott. A lakosság adóiból csupán a beruházások – közműhálózat, aszfaltozás, tanintézetek, kultúrotthonok felújítása, napközi otthon építése, parkok kialakítása - 17 százalékát tudtuk volna finanszírozni. Számos tervünk van a község fejlesztésére, ehhez azonban szükség lesz képviselőink, szenátoraink támogatására" – mondta Marosszentgyörgy polgármestere.
Markó Béla úgy fogalmazott, a település az egyik legpozitívabb példája annak, hogy egy közösség hogyan képes összefogással és következetességgel a leghatékonyabban kihasználni a kínálkozó lehetőségeket. Ezzel szemben arra is felhívta a figyelmet, vannak olyan települések is, ahol a széthúzás miatt a helyi magyarság kiengedte a kezéből az irányítást: Vajdaszentiványon például a helyhatósági választásokon az RMDSZ jelölttel szemben másik két magyar jelölt is indult, és ennek az lett az eredménye, hogy a magyartöbbségű településen egy román nyerte meg a polgármester-választást. Nem magyar-magyar verseny lesz december 9-én, mi nem egymás közt, hanem a román többséggel versenyzünk a parlamenti választásokon – szögezte le Markó Béla.
„Máris van feladatunk: nagyobb kultúrotthont kell építeni a marosszentgyörgyieknek" – mondta Marosszentgyörgyön Borbély László képviselőjelölt, az RMDSZ politikai alelnöke. Borbély László megállapította, Marosszentgyörgyön sok minden jobban működik, mint Marosvásárhelyen, hiszen hozzáértő vezetője van a községnek, aki a település fejlesztéséért sokat tett az elmúlt években, akit e törekvéseiben eddig is támogattak az RMDSZ parlamenti képviselői, és akit a továbbiakban is érdemes támogatniuk.
„Az elkövetkezőkben is segíteni fogjuk a községet, de erre az egyetlen lehetőség az, ha az RMDSZ jelöltjei bejutnak a parlamentbe, felelősen politizálnak és számonkérhetők lesznek. Ahhoz azonban, hogy tárgyalóképes helyzetben legyünk, meg kell mutatnunk, hogy erősek, összetartóak vagyunk. Egy nemzeti kisebbség csak úgy tudja megmutatni erejét, ha nagyobb arányban vesz részt a parlamenti választásokon és szavaz jelöltjeire, mint a többség" – jelentette ki a képviselőjelölt.
Sáromberkén és Nagyernyében is telt ház volt a helyi kultúrotthonokban, Jánosi Ferenc polgármester, Kolcsár Károly kerületi RMDSZ elnök üdvözölte Markó Béla és Balogh József szenátor-, és Borbély László képviselőjelöltet. Markó Béla a magyarság történelmében sorcsapásként számontartott Mohácsot hozta fel példaként a széthúzásra. - A történelmünk során akárhányszor széthúztunk, veszítettünk, ahányszor pedig sikerült félre tenni a vitákat és összefogtunk, nem tudtak legyőzni bennünket. Ez a tétje a december 9-i választásoknak is – mondta Markó Béla.
Az esti kampányrendezvényt Szabó Előd, a Gruppen Hecc Társulat és a Maros Művészegyüttes előadásai zárták.
- 34918 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34920 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34921 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34922 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34923 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34923 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni