Antal Árpád polgármester megírta lemondását
Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke csütörtökön bemutatta a sajtónak azt a lemondólevelet, amely akkor lép érvénybe, ha az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltjei Sepsiszentgyörgyön kívül öt kerületben első helyet szereznek a december 9-i parlamenti választásokon. Szerinte a politikusoknak felelősséget kell vállalniuk a kijelentéseikért, ezért annak a biztos tudatában, hogy a Néppártnak nincsen esélye a parlamentbe jutni, az asztalra teszi megírt lemondólevelét.
„Az erdélyi magyarok lassan nem tudják, hogy kinek higgyenek. Azoknak, akik azt mondják, az RMDSZ már a parlamentben van, és mellette még bejuthat egy másik párt, vagy azoknak, akik azt mondják, a szövetségen kívül más magyar szervezet nem éri el a bejutási küszöböt. A politikusoknak garanciát kell felmutatniuk arra az esetre, ha december 9-én este kiderül, félretájékoztatták a jóhiszemű embereket. Én azt mondom, hogy az EMNP félretájékoztat, hiszen ők is tudják, nem juthatnak be a parlamentbe. De ha sikerül nekik városunkon kívül öt körzetben a legtöbb szavazatot megszerezni, lemondok az összes közigazgatási és közéleti pozíciómról”- mondta az elnök.
Antal figyelmeztetett arra is, hogy az EMNP-re leadott szavazatok a választási rendszer logikája szerint 95 százalékban románokra leadott szavazatokká minősülnek át. „Jól gondolja meg tehát mindenki, mielőtt rányomja a pecsétet a szavazólapra, hogy szeretné-e azt, hogy a szavazatával egy román jelöltet támogasson?”- tette fel a kérdést.
- 34919 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34921 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34921 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34923 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34924 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34924 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni