Kassay L. Péter: az EMNP gyergyói elnöke félretájékoztat
Félretájékoztat az EMNP gyergyószéki elnöke, amikor azt állítja: nem tudott arról, hogy engedélyre lett volna szükségük kampányklip forgatásához a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyban – közölte a maszol.ro-val Kassay L. Péter, aki korábban panaszt tett a rendőrségen, mert az EMNP engedély nélkül, belopózva forgatott kampánycélokkal a létesítményben.
A Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ igazgatója György Endre néppárti politikus szavaira reagált. A gyergyószéki elnök azt mondta a maszol.ro-nak: jóhiszeműen forgatták a jelöltjeiket népszerűsítő klipeket a kastélyban, nem tudtak semmiféle tiltásról, a létesítményben nincs kitéve filmezést tiltó tábla. Azt is értésünkre adta: minderre engedélyük volt a kastély tulajdonosától.
Kassay L. Péter tájékoztatása szerint az önkormányzati választási kampányban éppen György Endre tette le a kulturális központhoz az engedélykérést egy politikai jellegű rendezvényre, azt iktatta az intézmény. Ekkor a kastély külföldön élő (többségi tulajdonú) örököse írásban közölte az illetékesekkel: nem ért egyet azzal, hogy a kastély helyszíne legyen bárminemű politikai rendezvény, vagy megnyilvánulásnak.
„Ezt a levelét iktatta a kastélyban működő intézmény, illetve ezt közöltük személyesen György Endrével is akkor. Mellesleg ez volt természetesen az oka, hogy az illető rendezvényre nem is került sor a kastélyban” – magyarázta a maszol.ro-nak Kassay.
Az igazgató leszögezte: a kastélyban ki vannak téve a tilos fotózni illetve filmezni táblák. A civil turisták kérésére alkalmanként és felügyelettel megengedik a kizárólag magánhasználatra készülő felvételeket (csoportképek, portrék háttérrel), ez egész nyáron, egész turistaszezonban így volt.
„Kérni szokták - látván a tiltásokat -, hogy személyes, privát céllal csoportképet, portrét készíthessenek a kastély háttérrel. Ezt, valóban, alkalmanként engedélyezni szoktuk - ám saját népszerűsítő film és szóróanyagunk van: ezt kínáljuk turistáinknak” – közölte Kassay.
- 34919 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34921 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34921 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34922 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34924 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34924 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni