Nem sikerült Demeter Szilárd "önkirúgatása"
Megőrizte az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kampánystábjának kreatív igazgatói tisztségét Demeter Szilárd. A párt vezetősége úgy döntött, nem fogadja el Tőkés László irodavezetőjének múlt hétvégén benyújtott felmondását.
Demeter azért vált volna meg önként tisztségétől, mert az EMNP egyik legújabb kampányfilmje kísértetiesen hasonlít a Pfizer gyógyszeróriás egyik reklámfilmjéhez, így felmerült a gyanú, hogy a kampányklip ötletét lopták a kampánystáb kreatívjai. A kampányklipet múlt pénteken kezdték terjeszteni, ám már szombat este törölték a videomegosztókról.
Szilágyi Zsolt, az EMNP kampányfőnöke a maszol.ro-nak elmondta: nem tartották indokoltnak a kreatív igazgató lemondását. „Demeter Szilárd jól dolgozott a kampányban, másrészt bennünk fel sem merült, hogy tudatosan használták volna a Pfizer reklámjának a témáját" – magyarázta.
A kampányfőnök tájékoztatása szerint az ominózus kampányfilm ismét megtekinthető a videomegosztókon. „Nincs olyan nagy hordereje annak, hogy egy kreatív milyen témát használ a kampányklipek elkészítésére. Ez elsősorban technikai kérdés, nem politikai" – jelentette ki.
A Pfizer reklámfilmje itt, az EMNP kampányklipje itt tekinthető meg.
- 34918 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34920 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34921 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34922 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34923 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34923 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni