Kelemen Hunor: azokat is képviseljük, akik nem ránk szavaznak
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) minden erdélyi magyart képviselni fog a bukaresti parlamentben, függetlenül attól, hogy kire szavaz a vasárnapi választáson - mondta Kelemen Hunor, a szövetség elnöke csütörtökön az MTI-nek adott interjújában.
A magyar-magyar versenyről Kelemen Hunor úgy vélekedett, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nem jut be a parlamentbe. Arra a kérdésre, hogy vajon meg lehet-e fosztani a képviselettől egy kisebbséget csak azért, mert a magyar voksok alig hét százalékát tette ki az önkormányzati voksoláson, ami egyébként nem kisebb, mint a magyarság súlya a román politikában, Kelemen Hunor azt mondta, senkit sem fosztanak meg a képviselettől.
Sok munka és leleményesség
"Ahány szavazatot kapnak, ahány mandátumot szereznek - nyilván nem fognak szerezni -, annyi képviseletük lesz. Ez, ami a pártot illeti. A magyar választókat viszont, függetlenül attól, hogy vasárnap kire fognak szavazni, képviselni fogjuk. De nehogy már mi kelljen képviseljük az EMNP-t! Azért mindennek van határa" - mondta az RMDSZ elnöke. Hozzátette, az RMDSZ felelőssége azokon a településeken is százszázalékos, ahol kétharmaddal nyeri a választást.
Kelemen Hunor szerint korai még arról beszélni, milyen feltételekkel vállalna kormányzati részvételt a szövetség, de az RMDSZ megfogalmazta választási programját és középtávú céljait.
Ezek közül a szövetség elnöke a kollektív jogok bővítését, valamint az elodázhatatlan alkotmánymódosítást és közigazgatási átszervezést emelte ki, amelyeknél lát "kitörési pontokat" a magyar érdekek érvényesítésére. Hozzátette, sok munkát és leleményességet feltételez az RMDSZ részéről az, hogy a maga 6-7 százalékos politikai súlya mellé "megszerezzen további 43 százalékot a bukaresti parlamentben".
Az RMDSZ gazdasági célkitűzései közül az adópolitikák újragondolását említette: Kelemen Hunor szerint a növekedés újraindításához, a munkahelyteremtéshez le kell venni a munkaadók, munkavállalók válláról a terhet, és ösztönözni kell a befektetéseket.
A nagyszabású rendezvényeket nélkülöző kampánystratégiát firtató kérdésre Kelemen Hunor azt mondta, 2008-ban új választási rendszer lépett életbe Romániában (a pártlistákat az egyéni választókerületek váltották fel), ehhez igazítják a szövetség mozgósító kampányát is. "Amellett, hogy nagyon sokba kerülnek, nem gondolom, hogy egy-két nagy koncerttel választást lehet nyerni" - mondta a politikus. Szerinte stratégiai döntés is volt, hogy a kampányban a személyes találkozókra fektették a hangsúlyt.
„Szíven ütő élmények"
Arra a kérdésre, hogy kétirányú volt-e a választókkal folytatott kommunikáció, és szerzett-e elgondolkoztató tapasztalatokat a választókkal folytatott beszélgetések során, Kelemen Hunor azt mondta, a legerősebb élmények a szórványban érték.
"Szíven ütő élmény volt a küküllőalmási vagy az erzsébetvárosi kis magyar közösségekkel való találkozó, ahol érezni lehet, hogy magyarnak megmaradni mindennapos kiállást, mindennapos újrakezdést jelent, és közben kell boldogulni az életben is. Hatalmas különbségek vannak a szórvány és a tömbmagyarság között, amikor nemzeti identitásról van szó" - mondta a politikus. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a tervezés szakaszában már 2011 tavaszán elindították az úgynevezett erdélyi konzultációt, hogy felmérjék, mit vár el az erdélyi magyarság rövid és hosszú távon a képviseletére vállalkozó politikusoktól. Mint mondta: ezekre a prioritásokra épült az RMDSZ választási programja.
Arra, hogy mi jelentene sikeres választási szereplést vasárnap az RMDSZ számára, Kelemen Hunor azt mondta, minél közelebb szeretnének kerülni ahhoz, hogy a magyarságnak arányos képviselete legyen a bukaresti parlamentben. Ehhez az kell, hogy a magyarok minél nagyobb számban vegyenek részt a választásokon, részvételük ne maradjon el a román részvételtől - mutatott rá Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
- 34920 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34922 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34922 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34923 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34925 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34925 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni