Tíz pont a Maros megyei magyar közösség erős parlamenti képviseletéért


-A A+

Tíz pontos dokumentumot mutattak be az RMDSZ Maros megyei jelöltjei. 

„A magyar érdekképviselet 27 éves érték itthon. Úgy akarjuk megőrizni, hogy ne célként tekintsünk rá, hanem eszközként használjuk közösségünk gyarapodására. Az RMDSZ politikusai, szakemberei az elmúlt évtizedekben létrehozták a kisebbségi lét törvényes kereteit. A mi feladatunk az, hogy a munkát folytassuk: tisztességgel és eltökéltséggel őrködjünk a megszerzett jogok fölött, ugyanakkor gyarapítsuk, szélesítsük azt a jogi keretet, amely biztonságot nyújt közösségünknek. Minden törekvésünk végső célja az, hogy az ifjabb nemzedék szülőföldjét tekintse otthonának” – mutattak rá a Maros megyei jelöltek ma a Marosvásárhelyen tartott sajtótájékoztatón abban tíz pontos dokumentumban, amelyet a Maros megyei magyar közösség erős parlamenti képviseletéért fogalmaztak meg. 

A sajtótájékoztatón jelen volt a Maros megyei szenátusi listáján induló első két jelölt Novák Csaba Zoltán és Császár Károly, valamint a képviselő listán indulók közül Vass Levente, Csép Éva Andrea és Biró Zsolt.

A Gyermekeink jövője a tét! című tíz pontos dokumentumban biztonságos, élhető jövő megteremtését célzó törekvéseket összegezték a jelöltek Erdélyben.

A Szövetség Maros megyei új parlamenti csapata arra vállalkozik, megteremti a feltételeket ahhoz, hogy a magyar nyelv hivatalos legyen ott, ahol a magyarok többségben élnek, hogy lehessen magyarul is ügyet intézni minden olyan településen, ahol a lakosság legalább egytizede magyar. Elfogadhatatlannak tartják a Római Katolikus Gimnázium körül kialakult helyzetet, mint fogalmaztak, egyetlen kisebbségi iskola működését sem sodorhatja veszélybe az állam valamelyik intézménye. Olyan törvényes keretek megteremtésére vállalkoznak, amelyek révén több magyar embert kerülhet vezető beosztásba, ugyanis az nem elfogadható, hogy a megye intézményeiben a magyar lakosság ma sincs a számarányához mérten képviselve. Példaként az állami kórházakban dolgozó orvosok helyzetét említették, hiszen ott a magyar emberek aránya 30 százalék alatti.

Valós decentralizációt szorgalmaznak, valamint azért akarnak dolgozni, hogy ne Bukarest döntsön arról, hogy mennyit költhetnek a helyi közösségek. Olyan törvényes keretek létrehozásán gondolkodnak, amelyek tehermentesítik a gyermekeket és méltányos fizetést biztosítanak az oktatóknak.

Az észak-erdélyi autópálya megépítése szintén prioritásuk között van, hiszen a korszerű infrastruktúra a gazdaságot is fellendíti, beruházásokat vonz a megyébe. A betegközpontú egészségügy megteremtésére fektetnek hangsúlyt, valamint olyan neurológiai központok létrehozására, amelyek célja az innovatív kezelések bevezetése. Az orvosok külföldre történő elvándorlásának megakadályozását egy méltányos bér-rendszer kidolgozásával és a rezidensvizsga eltörlésével tennék lehetővé. Hosszútávon kiszámítható mezőgazdasági támogatásokat és a telekkönyvezés 2020-ig történő befejezését szorgalmazzák.








EZT OLVASTA MÁR?

X