Új kampányeszköz: álhíreket terjesztenek Dacian Cioloșról a politikai ellenfelei


-A A+

„Sokkoló! Soros a saját gyerekét helyezte Románia kormánya élére”. Egy „fantomportálon” ezzel a címmel jelent meg kedden egy álhír, amely gyorsan terjedt a közösségi oldalakon.

A cikk azt állítja, hogy a Dacian Cioloș egy magyar nő és Soros György milliárdos üzletember szerelemgyereke, ami megmagyarázza a miniszterelnök felfele ívelő brüsszeli pályáját. A névtelen szerző nem nevezi meg az információ forrását, csupán „egy szilágysági hírforrásra" hivatkozik. Ugyanakkor kifejti, hogy tekintettel a miniszterelnök származására, nagy kárt okozna az országnak, ha a választások után Dacian Cioloș marad a kormányfő.

Az álhír egy nappal azután jelent meg, hogy Dacian Cioloș kijelentette: nem ismeri a magyar származású mágnást. A kormányfőt ugyanis az utóbbi napokban azzal vádolta a Szociáldemokrata Párthoz (PSD) közel álló média, hogy „lepaktált Soros Györggyel és az Európai Bizottsággal”, és Brüsszel szája íze szerint irányítja a kormányt.

A HotNews emlékeztet: az álhírt egy olyan portál, az Exclusiv24.ro tette közzé, amelyikről nem tudni, ki működteti, kik a szerkesztői, nincs ugyanis impresszuma, és az anyagaikat sem írják alá. Az azonban bizonyos, hogy a szociáldemokratákhoz köthető, mert csak a kampány kezdetétől frissült élénkebben, és cikkei a PSD, az ALDE, Victor Ponta üzeneteit közvetítik, illetve támadják Klaus Johannis államfőt, Dacian Cioloșt és a szakértői kormányt. 








EZT OLVASTA MÁR?

X