„Annyian kell ott lennünk a parlamentben, hogy ne legyünk megkerülhetőek”


-A A+

Az erdélyi magyar közösségre nézve kockázatos változásokat hozó időszak előtt áll Románia. Ezért nagyon fontos, hogy a magyar választók küldjék el képviselőiket parlamentbe, akik jelenlétükkel a döntéseket befolyásolni tudják – jelentette ki szerdai kampányzáró sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor szövetségi elnök.

A politikus felidézte: az elmúlt hetekben a jövőről, a megoldásra váró problémákról, a biztonságról beszéltek a kampányban RMDSZ jelöltjei. „Bejártuk Erdélyt Kézdivásárhelytől Csanálosig, sikerült nagyon sok emberrel találkozni, kapcsolatot tartottunk a közösségünkkel” – fogalmazott a szövetségi elnök.

Emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ kampányának központi üzenete Erdélyről szólt. „Mi azt gondoljuk, hogy ami jó Erdélynek, jó Romániának is” – szögezte le sokadszorra Kelemen Hunor, hozzátéve, hogy a régió az elmúlt évtizedekben az ország gazdasági és politikai értelemben vett motorja volt, a következő évek kihívásaira pedig jó választ lehet adni az erdélyi értékekre építve.

A szövetségi elnök szerint az RMDSZ realista, megvalósító javaslatokat tett az elmúlt hetekben. Nagyobb beleszólást kértek a döntésekbe a helyi közösségeknek, pénzügyi decentralizációt sürgettek. Megjegyezte: Romániának jó esélye van gazdasági növekedésre a következő években, ezért sem elrugaszkodottak a javaslataik. „Olyan jó Erdélyt akarunk, ahol jól és biztonságban élhetnek a magyarok, románok, szászok. Ezeket az értékeket meg tudjuk jeleníteni a parlamentben” – jelentette ki.

A kampányban tett RMDSZ-es javaslatok közül Kelemen Hunor a közoktatás tervezett reformjával kapcsolatos álláspontot emelte ki. Emlékeztetett, hogy a szövetség a minőségi oktatásra, a szakoktatásra helyezné a hangsúlyt, olyan oktatási rendszert szeretne, amely mellőzi a magolást, és a gyerekek versenyképességének növelését helyezné központba. „Ez nem csak a magyaroknak fontos" – tette hozzá, emlékeztetve a legfrissebb PISA-felmérésre, amely szerint a román oktatás színvonala csak a Moldovai Köztársaságénál jobb a térségben, igen jelentős a lemaradása az európai átlaghoz képest.

A témák, amelyek „beestek az ajtón”

Kelemen Hunor kitért azokra a témákra is, amelyek – megfogalmazása szerint – „beestek az ajtón” a kampány ideje alatt. Az egyik a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium működésének ügyészségi ellehetetlenítése volt. Elfogadhatatlannak, vérlázítónak nevezte, hogy tanintézmény pedagógusai nem kapnak fizetést, mert még mindig nincs kinevezve igazgató. Az RMDSZ elnöke elmondta, személyesen beszélt Dacian Cioloș miniszterelnökkel, és felhívta a figyelmét arra, hogy a kormánynak is felelőssége van ebben az ügyben.

A politikus felidézte azt is, hogy az UNESCO közgyűlésén a román államot képviselő államtitkár kérésére utasították el a csíksomlyói búcsú felvételét a szellemi örökségi listára. Ezért szerdán levélben is kérte Dacian Cioloș miniszterelnököt, menessze az államtitkárt és a kulturális minisztert.  Ezzel szerinte azt üzenhetné a kormányfő, hogy "partizánakció” volt  az államtitkár megnyilvánulása.

„Ezeket a dolgokat nem akartuk kampánytémává tenni, de nem lehet elhallgatni. Az nem lehet, hogy egyik nap nekirontanak egy iskolának, másik nap meghívják Ferenc pápát Romániába, majd az egyik legnagyobb katolikus búcsú védettnek nyilvánítását elszabotálják. Akkor hibáztunk volna, ha hallgatunk” – jelentette ki a politikus.

„Kockáatos változások várhatók"

Kelemen Hunor kitért az MPP-vel való együttműködésre is. Szavai szerint ez olyan tudatos építkezés volt a két politikai szervezet között, amihez társulhattak volna mások is, ha lett volna szándékuk az összefogásra. „Morális kötelességünk volt az együttműködés feltételeit teljesíteni, mert a választók ezt várják el tőlünk” – fogalmazott a szövetségi elnök.

Végezetül az RMDSZ vezetője arra kérte az erdélyi magyar választókat, hogy vegyenek részt a december 11-i választásokon, és szavazzanak a magyar együttműködésre, mert Romániában olyan időszak következik, amelyben jelentős változások várhatók, és nagy szükség lesz a magyarok jelenlétére a bukaresti törvényhozásban.

„Az egyesülés centenáriuma megadja azt a keretet, hogy elindítsanak néhány reformot, amelyek közül a közigazgatási reform tűnik a legkockázatosabbnak. Annyian kell ott lennünk, hogy ne legyünk megkerülhetőek, a jelenlétünkkel tudjuk a döntéseket befolyásolni. Az a helyes választás, ha ott leszünk, mert csak együtt fog sikerülni, amit a következő évekre kitűztünk” – jelentette ki Kelemen Hunor.

Proaktív volt a kampány

Kovács Péter ügyvezető elnök, az RMDSZ kampányfőnöke a sajtótájékoztatón elmondta: proaktív, Erdély-központú kampányt az elmúlt hetekben. Mint fogalmazott, sokszor provokáltak, de pozitív értelemben, a párbeszédre próbáltak ösztönözni, és ez a céljuk teljesült.

„Azt mondtuk például, hogy megmentjük Kolozsvárt Bukaresttől, és ebből botrány lett. Után azonban azt láttuk, hogy több más párt Bukarestet szerette volna megszabadítani Teleormantól. Azt is mondtuk, hogy betiltjuk a házi feladat intézményét. Néhány hét múlva az oktatási miniszter bejelentette, hogy rendeletben korlátozná a házi feladatok mennyiségét” – idézte fel Kovács Péter.

Az RMDSZ jelöltjei 1000 programban vettek részt a kampány ideje alatt, 90 ezer választóval fogtak kezet, összesen 280 ezer személlyel találkoztak. A kampányban 1000 önkéntes vett részt, 40 ezer plakát, 220 ezer kampányújságot és 400 ezer mozgósító szórólapot nyomtattak – sorolta az adatokat Kovács Péter. Emlékeztetett: a jelenlegi szabályozás tiltja a klasszikus kampányeszközök nagy részének alkalmazását, ennek ellenére sikerült a mozgósítás.







EZT OLVASTA MÁR?

X