Szavazásra buzdítja a református híveket Csűry István püspök
A december 11-i választásokon való részvételre kéri a híveket szerdai körlevelében Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke.
„Újra veszélyben érezzük iskoláink, intézményeink sorsát. Szükséges tehát hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a választásokon való részvételünk, és ezáltal nemcsak érdekeink érvényre juttatása, hanem a már kivívott jogaink védelme is” – írja az egyházi vezető.
A püspök arra kéri a híveket, hogy minél nagyobb arányban vegyenek részt a soron következő választáson. „A részvétel nem egyszerűen személyes ügy, hanem közösségi védelmi rendszerünk is, amellyel meghatározhatjuk az elkövetkező időszakot. Fontos tehát, hogy értsük az idők jeleit és akkor, amikor cselekedni kell, ne hátráljunk meg, hanem bátran és felelősen képviseljük és vállaljuk Istentől kapott jogunkat és kötelességünket” – olvasható a körlevélben.
Mint ismert, a vasárnapi parlamenti választásokon történő részvételre kérte körlevelében a keresztény híveket Jakubinyi György római katolikus érsek és Adorjáni Dezső Zoltán, az evangélikus-lutheránus egyház püspöke is.
- 33150 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33152 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33152 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33153 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33155 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33155 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni