facebook cover


Rostás-Péter István: Mikor elsül az agyam...


Array ( [0] => RostasPeterIstvan.png [foto] => RostasPeterIstvan.png )
-A A+

A  tanodákban túlburjánzó agresszióhoz, mint jelenséghez egyre újabb adalékokat szállít a napi hírfluxus: most éppen a kercsi suliban történtek. Krimibe illő krími történet, ha nem tűnne illetlenül pajkosnak ez a magát kínáló szójáték, mikor a veszteséglista 20-ra ugrott, és a kórházban ápolt több tucat sérült közül néhánynak súlyos  az állapota. A nóvum ezúttal a földrajzi tájoltság; „megszoktuk”, hogy a nyugati féltekén s főleg az Egyesült Államokban dívik ez a sulisrembós reflex, most íme hirtelen átváltott a díszlet. A tettes profilja – az első infók szintjén – teljesen szabványszerű az ilyen helyzetekben: elvált szülők, introvertált,  nem kiugró tanulmányi teljesítmény, nem népszerű de kedvelhető fickó. Lövészegyletbe járt és kémikus-jelölt. A nyomozás azt is kiderítette, hogy hírhedt sorozatgyilkosokról szóló anyagokat tárolt le a számítógépére

Ha már a szomszédban beütött, óhatatlanul gyömöszöli magát a kérdés, meddig tart, míg nálunk is számolni-szembesülni kell az iskolai erőszaknak ezzel az extrém formájával. Előjelekben  ugyan már bővelkedünk: suhancok verik péppé az épp aktuális ellenfél arcát nagyszünetben vagy hazafele menet, lányok lépnek fel pankrátori szerepben, a klasszikus copfhúzásos-karmolásos fázisokat jóval meghaladva, amúgy férfiasan bevállalósan kiosztják egymást. Vagy ott a kardoskodó srác esete, aki otthonról behurcolt szablyájával célzott a táblára, sikerrel. Hogy a társai közben filmezik, amint a rongálást véghezviszi, sőt drukkolnak neki, az már csak a körítés. A témáról megjelent szakírások többsége listáz, eredőket azonosít, kategorizál, de nem vázol fel alternatívákat: legalább egy keretreceptet arra, hogyan nyúljunk a kérdéshez szülőként, osztályfőnökként, aggódó padtársként akár. Nincs célzott, jól felépített kampány legalább megyei, ha már országban gondolkodni oly terhes, beérjük a napisajtó szenzációsan spékelt alapinfójával és a sommásnak vélt sopánkodással.

Közben meg  folyik az úgynevezett prevenció: pánikgomb, szigor(k)odó iskolai szabályzatok, iskolapszichológus bevonása, s ezzel párhuzamosan az őldöklős játékok a mobilon, meg a hétvégi lézercsarnokos csatározások, mint bevett szülinapi dramaturgia.  Nyilasmisik és nemecsekek újabb példányai népesítik be az oktatási intézményeket, és a zaklatástörténetekre szakosodott netes fórumokon megy a hályogkovácsosdi unzsenír.

Ha a pedagógustársadalomtól várnánk a rekcumot, vagy legalább a támaszt, hát az is felemás, a kolozsvári egyetem tanulmányából kihámozható statisztikák ugyanis ezt mutatják:  a tanári testület a hadseregben, az egyházban és a rendőrségben bízik leginkább intézményi szinten, s  a drog-, illetve alkoholfogyasztást veti el leginkább, de a tolerancia hiánya a faji, nyelvi másság iránt is jelentős mértékű. Témánkhoz közeledve az oktatók 85 százaléka elítéli a családban elkövetett erőszakot, és 68 százalékuk helyteleníti hogy a szülők bántalmazzák a gyerekeket. Osziórán viszont szívesen beszélnek konfliktuskezelésről, az önálló és kritikus gondolkodás fejlesztéséről, az állampolgári jogokról és felelősségről.

A kercsi dráma kontextusának másik perverz vetülete, hogy míg ki nem derült, mi is történt az iskolában, a hírügynökségek előbb terrorcselekményt említettek, majd maszatolni kezdtek, s végül érkeztek a konkrét, immár leellenőrzött részletekkel. Némileg érthető az első sajtóreakciók jellege, hiszen igaz, hogy 14 éve zajlott le a beszláni túszdráma, de az ottani vérfürdő emléke még eleven az orosz médiában-köztudatban. A másik részmagyarázat pedig a félsziget négy évvel ezelőtti orosz annektálásában keresendő: „okkal” gondolhatták az orosz sajtósok, hogy ez egy ukrán hátterű akció lenne.

Fegyvervásárlási szigorítás, bekamerázott iskolaépületek és bejárati motozás, ez juthat eszébe olvasónak, de a döntnököknek is egy ilyen ipari mennyiségű brutalitásadag közvetlen hatásaként. Másodjára meg – hazabeszélve – az, hogy ha leépítik a kapusszolgálatot a kilátásba helyezett hazai oktatásbeli munkaerő-karcsúsítással, még egy kiadós bunyót sem lehet majd megfékezni, ha a tornaóráról megmaradt fölös energiák éppen  túlcsordulnának.



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik