facebook cover


Szász István Szilárd: Karácsony az élet ünnepe


Array ( [0] => [foto] => )
-A A+

A halál szellője legyintette meg a világot 2020-ban. A koronavírus-járvány rádöbbentett halandóságunkra, miközben emberek millió vesztették életüket a fertőzésben, de akik elkapták, és nem haltak bele, többnyire azok is olyan tapasztalatban részesültek, amit talán az ellenségeiknek sem kívánnának. Az egész emberiséget a félelem járja át, testközelbe került a halál.

Ilyen körülmények között érkezik közénk karácsony, ami a keresztény hagyomány szerint Jézus születésének az ünnepe. Miközben az orvosok a betegekkel közösen küzdve ma is élet-halál harcot vívnak, most mégis a remény és az élet ereje sugárzik át a megfáradt ködfátyolon. Egyfelől a keresztények hite szerint az Isten emberré lett: az, aki megalkotta a világot, maga is megtestesült, anyagi formát öltött. Másfelől az egy évnyi koronavírus elleni közös küzdelem látótávolságba hozta a fényt a járvány szempontjából is: az Európai Unióban is megkezdik a vírus elleni oltásokat.

Az a gondolat, hogy Isten emberré lett, a hívő ember számára azt jelenti, hogy az emberi test istenkompatibilis, olyan, ami képes befogadni alkotóját. Ez egy olyan elképesztő, megdöbbentő misztérium, ami erővel és reménnyel tölti el az embert a legnehezebb pillanatokban is. Az emberi test, amelyet most a vírus derékba tör, képes volt Isten befogadására is. A személy hozzáállása a dolgokhoz befolyással van az élete alakulására. Az, aki koronavírus-pozitív az ebből fakadó negativitást a pihenés és a vitaminkúra mellett a belső pozitivitásával tudja formálni. Nem agykontrollról beszélek, ami szerint elég a pozitív dolgokra gondolni, hogy „bevonzzuk” azokat. Nem! A vírus valódi veszélyforrás, nem a pszichénk, netán a negatív hozzáállásunk „szüleménye”, hanem olyan létező, ami képes végérvényesen tönkretenni az életünket. Egy gondolat, egy impulzushullám az agyunkban önmagában nem képes leküzdeni a vírust, azonban ha agyunkat, elménket, a testünk irányítóközpontját „rá tudjuk venni”, hogy az egész szervezetünket mozgósítsa a vírus elleni küzdelemben, ez a belső összhang javíthatja az esélyeinket a túlélésre. Ha a test be tudta fogadni az Istent, képes kell legyen leküzdeni a vírust. Karácsony ünnepe arra kell emlékeztessen bennünket, hogy az élet erőteljes, képes az anyagot izgő-mozgó, lüktető valósággá formálni.

Egy gyermek születése mindig ráeszméltet arra a csodára, amit életnek hívunk. Az élet felfoghatatlanul bonyolult és összetett mechanizmusaival képes a világ átformálására. Minél inkább képesek vagyunk értelmünkkel megérteni az élet működését, annál inkább eltölt bennünket a csodálat annak szépsége révén. Az istengyermek születésére való emlékezés még inkább ámulatba ejtő, reményt és békét adó. Karácsony az élet ünnepe!

Jézus születésének ünnepe lelki erőt adhat annak, aki hisz benne. A koronavírus elleni vakcinák ugyanakkor az értelem „koronájaként” megerősítik azt, hogy az emberiség képes leküzdeni a halál bűzét terjesztő vírust. Ismét úgy érezhetjük, az élet győz a halál felett. Az elmúlt egy év a félelemről, a szenvedésről és a halálról szólt. Karácsony legyen az a fordulópont, ami az elkövetkező időszakot a remény, az öröm és az élet megtestesítőjévé formálja.



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik