Napok óta lázban tartja a külhoni magyar újságírókat a hír, hogy megalakult Budapesten a Határon Túli Magyarok Pártja (HTMP). Mi és ki van emögött a kezdeményezés mögött? Mi lehet a célja annak az ismeretlenségből ismeretlenek révén színre lépő formációnak, amely egyetlen kézzel fogható célt tudott megfogalmazni: a Magyarország határain kívül élő kettős állampolgárok voksainak megszerzését?

Hogy mihez kezdene ezek birtokában a HTMP, az talány, mint ahogy az is, hogy a politikai tapasztalattal nem rendelkező személyek képesek lennének-e boldogulni a magyar politika dzsungelében? De még az is válaszra vár, hogy csupán a szomszédos országokban élők voksaira áhítóznak, vagy a határon túlinak ugyan nem mondható, de magyarnak magyar nyugati emigrációt is megcélozzák?

Ez utóbbi kérdés azért nem mellékes, sőt mondhatni elsődleges, mert a szigorúan titkolt állampolgársági statisztikák ellenére nyilvánvaló, hogy a könnyített eljárással magyar állampolgárságot szerzett személyek nem elhanyagolható aránya az emigrációból kerül ki. Hivatalos közlés szerint év elején 370 ezer kérelem volt, március 15-én viszont már 410 ezer kérelemről és 330 ezer letett állampolgársági esküről beszélt Semjén Zsolt, azt is jelezve, hogy a magyar kormány az idén kiemelt figyelmet szentel a nyugati diaszpórának.

Ezt ugyan bejelentés nélkül is tudjuk azóta, mióta a 2013-as költségvetésben az Egyesült Államokban bejegyzett Friends of Hungary Alapítvány több mint 3 milliárd forintos költségvetéssel megjelent, és emellett 2 milliárdos előirányzat is feltűnt nyugati szórványcélokra. Ez nagyjából ugyanannyi, mint amekkora összeg a kárpát-medencei, azaz határon túli intézményi támogatási célokra jut, leszámítva az oktatási-nevelési támogatásokat és a Sapientia Egyetem működési költségeit. Számszerűen természetesen Nyugaton is található annyi magyar (inkább magyar származású) személy, mint a Kárpát-medencében, a voks-potenciál tehát semmivel sem kisebb, mint a határon túli magyar kisebbségi közösségekben, de a többé-kevésbé fakuló identitással és nyelvtudással rendelkező nyugati magyar közösségek megnyerése nyilvánvalóan költségesebb, mint mifelénk.

Pontosan számolni nem, csupán találgatni tudunk mindaddig, míg az Orbán-kormány hétpecsétes titokként kezeli a honosítási statisztikákat. Egyetlen biztos adat a Demokrácia Központok honlapján is olvasható beszámoló, miszerint két év alatt, azaz januárig, 130 ezer dossziét zártak le, ami az akkori 370 ezres össz kérelem egyharmada volt. Az erdélyi kérelmek közel fele, 70 ezer Székelyföldről érkezett. Persze, Erdélyből is sokan fordultak magyarországi hatóságokhoz, de számuk mindenképpen kevesebb, mint az otthon eljáróké. Mivel a felvidéki magyarok az ismert okokból kevésbé élhetnek a lehetőséggel illetve szavazati jogukkal, és Ukrajnában is tiltott a kettős állampolgárság, Szerbiában a magyarok létszáma már nem éri el a 150 ezret sem (Ukrajnában is hasonló lélekszámú a magyar közösség), megkockáztathatjuk, hogy a kérelmezők fele nem határon túli, hanem a diaszpórában élő magyar.

Még ha valóban eléri a félmilliót az új állampolgárok száma a jövő évi választásig, akkor is optimális esetben 200 ezer potenciális határon túli választóról lehet szó, hiszen az új állampolgárok között ott vannak a kiskorúak illetve a voksolni egyáltalán nem óhajtók is. És ha azzal is számolunk, hogy a külhoni magyar csak félmagyar, mert voksa csak fele értékű, mint az anyaországi választóé, akkor jogosan tesszük fel a kérdést: kit akar megijeszteni vagy átverni a HTMP?

Jóhiszeműen feltételezem, hogy csak önmagát áltatja, nem számolva azzal, hogy a való világra egyre kevésbé hasonlító magyar valóságban, az Orbán által teremtett, Nemzeti Együttműködés Rendszerének becézett új világban kétszázezer voks sem nem oszt sem nem szoroz. S persze azzal sem számol, hogy Orbánék nem azért adtak állampolgárságot a külhoniaknak, hogy majd tétlenül végignézzék, amint a kedvezményezettek holmi ismeretlenekre vagy „idegenszívűekre" adják voksukat.

Nem tudom, nem tudjuk tehát kicsoda a HTMP-t életre hívó Egri Péter, de üzenjük – ő sem gondolhatja komolyan, hogy a semmiből előrukkolva el tudja halászni Orbán elől a székely vagy a nyugati magyar voksokat.

Ám nem mindenki viszonyul jóhiszeműen a kezdeményezéshez. A délvidéki törpepárt, a VMDP elnöke, Ágoston András (akinek szép lassan első számú ellensége az RMDSZ és nem a VMSZ lesz) épp ma reggelre rukkolt ki egy közleményben ismertetett teóriával. Ágoston leszögezi, hogy a HTMP „tagadhatatlanul" nem a Fidesznek kíván segíteni a 2014-es választásokon. Ötletgazdaként az RMDSZ-t nevezi meg, a tavaly Szabó Ödön által megfogalmazott magyarországi pártalapítási ötlet kivitelezését látja a HTMP-ben. „A ma már láthatóan autonómiaellenes" RMDSZ hadüzenete a Fidesznek, fiókpárt, amelynek célja, hogy „a fülkék forradalma zátonyra fusson", vonja le a következtetést. „Az RMDSZ most egyedül lépett pástra. Felemelt sisakrostéllyal száll szembe a Fidesz-el, de ez egymagában nem zárja ki, hogy kellő időben segítői is színre lépjenek" – írja Ágoston.

A délvidéki magányos harcos politikus Kelemen Hunorban véli felfedezni a nagy Orbán-ellenes összeesküvés vezéralakját, és a kárpát-medencei „egypártokban" segítőit. „Nincs róla külön hír, de magáért beszél, hogy a HTMP bejegyzésének közzététele előtt Kelemen Hunor találkozott a Híd-Most, a Magyar Közösség Pártja és a Vajdasági Magyar Szövetség vezetőjével is. Közös pártalapításról ezek a pártvezetők nem beszéltek, de nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy megállapítsuk: a Kárpát-medencében működő egypártok vezetői, ha mást nem, hát tájékozódtak a küszöbön álló eseményről. Egy kis malíciával, a múltjuk ismeretében hozzátehetjük: tájékozódtak, és jóváhagyólag tudomásul vették azt, ami később bekövetkezett" – olvasható a közleményben.

Be kell vallanom, magam is kedvelem az összeesküvés elméleteket, de sem az RMDSZ-ről, sem Kelemen Hunorról, sem a többi határon túli magyar vezetőről ekkora amatőrséget nem feltételezek. Túl rég edződnek már ahhoz a nagypolitika viharaiban, hogy ne tudnák: biztos kudarc egy ismeretlen mögé felsorakozni. Bármelyikük neve önmagában, kampány nélkül is többet hozna az urnába, mint a HTMP ismeretlen vezetőjéé, és egy esetleges, a külhoni magyar pártok által alapított, nyíltan felvállalt formáció akár magyarországi voksokat is szerezhetne a hazai kínálatból egyre nagyobb számban kiábránduló anyaországi választópolgárok részéről. (Talán még többet is, mint a felmérések alapján Orbán Viktorhoz változatlanul hű székelység körében.)

Bármi álljon a kezdeményezés mögött, bármennyire deklaráltan keresi is az együttműködés lehetőségét a határon túli pártokkal, illetve a magyarországi ellenzéki formációkkal, bármennyire az Orbán-rezsim leváltása a célja, jelen erőviszonyok között mégis csak a Vezér túlélését segíti. A magyar ellenzéki oldalon maholnap már több az Orbán leváltását zászlóra tűző párt és egyesület, mint a szavazó. A tavaly őszi nagy fellángolás után jött a hideg zuhany – ezek a pártok képtelenek együttműködni, képtelenek a közös célnak alárendelni párt és egyéni érdekeiket.

A tegnap ismertetett márciusi TÁRKI felmérés drámai képet mutat. Újra ötven százalék fölé emelkedett a bizonytalanok aránya, az MSZP népszerűsége történelmi mélyponton, Bajnaiék sem tudnak komolyabban elszakadni a választási küszöbtől, Gyurcsány nem létezik, az LMP is mélyen küszöb alatt, együtt sem képesek szétzúzni Orbán teremtett unortodox világát.

A nép elégedett a Vezérrel, annak Európával vívott különháborújára büszke a magyar, s tíz százalékos rezsicsökkentésére (amely még mindig csak töredéke annak, amit két és fél éves kormányzása alatt el kellett szenvednie a lakosságnak) százezrekkel ugrott meg hívei tábora.

Ebben a kontextusban bármilyen új pártkezdeményezés Orbán Viktor hatalmon maradását szolgálja – Magyarország bérelt helyének fenntartását az európai szégyenpadon.