Amikor nemrég olvastam a legnagyobb brit bulvárlap, a The Sun „tényfeltáró riportját" arról a szörnyű veszélyről, amely a mit sem sejtő brit polgárokra leselkedik a román bevándorlók révén, hirtelen nagyon hálás lettem azért, hogy nem a ködös Albionban, hanem a huzatos Kárpát-medencében születtem.

Rádöbbentem mennyire mázlista vagyok, hogy Kolozsváron nincs metró, s így elkerülhettem a románok által terjesztett gyilkos bacilust, az antibiotikum rezisztens TBC-hordozót, amely most szegény britekre leselkedik. Vagyis most még nem igazán, csak 2014-től, amikor Nagy-Britannia feloldja munkaerő piaci korlátozását az utolsóként csatlakozott románok előtt. Akkor majd ugyebár románok (pontosítás végett: a román nem etnikumot fed ez esetben, hanem romániait jelent) ezrei özönlik el a szigetországot, magukkal hurcolva a tuberkulózis bacilusát.

Time bomb, hirdeti már címben a milliók által olvasott The Sun. „Katasztrófa közeleg. Elég, ha egy TBC-s romániai bevándorló tíz percig utazik a metrón, máris egy tucat britet fertőz meg", mondja állítólag egy orvos-antropológus, aki ugyan a román sajtónak tagadta, hogy ilyesmit állított volna, de mivel a brit polgár nemigen olvas román sajtót, mégha olyan angolosan hangzik is, mint a Hotnews, nyugodtan retteghet tovább. Szerencsénkre Kolozsváron (a város tetszés szerint helyettesíthető, Bukarest metrója miatt pedig kerülendő) nincs metró, s így megkímél bennünket ez a fránya antibiotikum rezisztens baci, amely úgy látszik, más tömegközlekedési eszközt nem kedvel, a kolozsvári buszokon és villamosokon sunyin tovább lappang brit áldozataira várva.

Mérgelődhetünk az íráson, de nem érdemes. Tiltakozhatnánk, de falra hányt borsó lenne. Nevethetnénk, de nem kellene, mert azért ez több mint butaság vagy félretájékoztatás.

A lengyelek mindent megtettek, amikor a 2004-es nagy uniós csatlakozás idején nyugat-európaiak a lengyel villanyszerelővel ijesztgették a „civilizált" európait. S mit értek el vele? Semmit. Félelmetes villanyszerelőjük még mindig ott van a nyugati-északi köztudatban, csupán kissé halványult emléke, mert szerencséjükre a 2007-es csatlakozás új gumicsontot dobott a nyugati bulvár (és sajnos nemcsak a bulvár) sajtónak és szélsőséges pártoknak. Most már jön a román és bolgár bevándorló, aki miatt nyomoroghat majd és retteghet brit, francia, skandináv.

Persze, nem lehet nem látni, hogy a legnagyobb kelet-európai veszélyt mindig a nagy országok, mint a lengyel és román jelentik, a néhány milliós csehek, szlovákok, magyarok, horvátok stb., ha mindegyszálig és egyszerre özönlenek Nyugat-Európába, akkor is kevesen vannak ahhoz, hogy rendesen riogatni lehessen velük. Ez nem minőségi vagy szimpátiaverseny, semmivel sem tud többet a magyarról vagy a csehről a brit és a svéd, mint a románról vagy a lengyelről. Bukarestet vígan keverik Budapesttel, az egyetlen magyar, akiről hallottak az Puskás Ferenc (na, jó, mostanság már Orbán Viktor neve is elég gyakran szerepel sajtójukban, de az nekünk piros pontot nem igen jelent), a románktól Ceauşescura tippelnék vagy Drakulára, de a csehekről azt hiszem, inkább a sör jut eszükbe, mint Havel.

Nem akarok én általánosítani, de nem is áltatnám magam. Inkább csak egy álmot siratok, annak a közös Európának az álmát, amelytől kolbászból kerítést, testvéri összeborulást, európai egyenlőséget és makulátlan demokráciát, szélsőségmentes, kisebbségbarát szép új világot reméltünk. Hát bizony álom volt. Szép álom, és mindaddig az is marad, míg ebben az Európai Uniónak nevezett exkluzív úri klubban a régi tagok (mármint a döntéshozók mögött álló választók) úgy gondolják, hogy a kelet-közép-európait kiszolgáló személyzetnek engedték be. Utcát seperni, mint Németországba a törököket, beteget gyógyítani, ahol épp hadilábon áll az orvosképzés és nagy a fehérköpenyes hiány, vagy bébiket szitterkedni, mosogatni a pizzériában, pubban, clubban.

Igen, ha ezt csináljuk, akkor semmi gond nincs. De mi úgy gondoljuk, hogy ha a németnek, britnek, franciának, svédnek, stb mifelénk kijár a tisztességes munkahely, vezető állás is, akkor ennek fordítva is működnie kellene. Merthogy ezt ígérték nekünk. És hiszek abban, hogy egyszer működni is fog. Tudom, hogy a tudat a leglassabban változó, de előbb-utóbb ez is formálódik. Ha besegítenek neki, akkor gyorsabban.

Az európai döntéshozók (akiket egyáltalán nem irigylek, mert ők sem hagyhatják figyelmen kívül választóik sztereotípiáktól deformált Közép-Kelet-Európa képét) pontosan tudják, hogy országaiknak szüksége van a bevándorlókra, piacaiknak a mi piacainkra, és ha ebben az épp átrendeződőben lévő világban nem akarnak újra két nagyhatalom (ezúttal az USA és Kína) közé kicsiként beszorulni, akkor kénytelenek valahogy működőképessé tenni ezt a vén Európát.

Velünk együtt, mert nélkülünk nem elég erősek.