Alulról súrolta sajtóberkeink ingerküszöbét a hír miszerint a szenátus hétfőn  masszív többséggel leszavazta azt a két törvénytervezetet amely a bejegyzett társas vagy élettársi kapcsolatot szabályozta volna. A történet érdekessége hogy a két tervezet közül az egyik többpárti (PSD–PNL–USR–RMDSZ) indítvány volt, amelyet 43 honatya és honanya írt alá. (A kérdésben eleddig benyújtott  (és elkaszált) tervezetek rendre egyszemélyes vállalkozások voltak.)  Ugyancsak jelzésértékű, hogy a voksot nem előzte meg semmilyen előhírverés, témába illő közbeszédbeli felvezetés: a hirtelen időszerűséget a házszabály diktálta, hiszen, ha nem szavaznak a szenátusban március 21-ig, akkor a hallgatólagos elfogadás ténye (veszélye?!?) forgott volna fenn. Az már csak masni a macicselen, hogy a képviselőház a döntő fórum, így az aggodalmaskodók bőségesen reménykedhettek volna abban, hogy ott majd „lefékezik” az ügyet.

Az ügyet, amely igencsak napirenden volt tavaly ősszel, amikor a család fogalmáról meghirdetett referendum környékén a pértvezérek álláspontjait regisztrálta a média.

Liviu Dragnea (október 10-én): „Kategorikusan támogatom, de nem holnap”; 

Ludovic Orban (október 11-én) újabb referendumot javasolt, amelyet szerinte a  bejegyzett élettársi kapcsolat támogatóinak kellene kezdeményezni (megfeledkezve arról, hogy ez pusztán organikus törvény elfogadását feltételezné, vagyis semmiképp sincs szükség népszavazásra );

Călin Popescu Tăriceanu (szeptember 27-én): „Van már törvénytervezetünk ebben a kérdésben, de e tekintetben nincs különösebb ok a sietségre”;

Traian Băsescu (október 13-án): a PSD–ALDE koalíciónak a referendum előtt kellett volna elfogadni a bejegyzett társas kapcsolatra vonatkozó törvényt;

Dan Barna USR-elnök (október 10-én): „Lesz egy törvénykezdeményezésünk, hogy ezáltal oldjuk fel a fölösleges társadalmi törést”;

Kelemen Hunor (október 6-án): „A referendumot parlamenti vitának kell követnie, a bejegyzett társas kapcsolatra vonatkozóan más európai országokban elfogadott modellek alapján, ez a lépés társadalmi feszültséget fog eltüntetni.”

E röpke – és nem minden tanulságtól mentes – kitérő után a mába révedő tekintet csak azt konstatálja, hogy a politikai memória felezőidejének képletét kitaláló személy jövőre biztosan Abel-díjra javasolandó, méltán lekörözve az univerzum összes babérterhes matekzsenijét.

Nem érett még meg a helyzet, mondják a mérsékelt optimisták, de ezt szajkózzák az ízig-vérig ellenlábasok, s ekkora konszenzus láttán duplára dagad a kétely. A társasalom nem készült fel rá, a politikusok/pártok a választási esélyekre sandítva hordanak tonnányi jeget a témára, hagyjuk hát, van itt a prioritás-listán (mindjárt a sztrádák, regionális kórházak ésatöbbi égető fontosságok után közvetlenül) seregnyi országos gond, miért lenne most tétel mintegy 400 000  adófizető emberpár ügye-baja?  Ennyire becsülhető ugyanis a „kedvezményezettek” tábora: túlnyomó hányaduk heteroszexuális kapcsolatban él, fennmaradó részük meleg. Pártilag egyedül az USR vállalta fel az ügyet, s ha megnézzük szavazóinak korfáját, érthető, hogy kalkulusuk erre hajaz: a mai 18-35-ös intervallumban túlreprezentáltak azok, akik nem tartják fontosnak viszonyuk házasságkötéses formalizálását.

A szövetség jelenlévő hat szenátorának voksa is jól jellemzi a kérdés környülállását: 3-3-as egálban egyeztek ki az RMDSZ-es honatyák, kiket most nem nevesítek, mert egyrészt visszakereshető a ház nyilvános dokumentumaiban, másfelől meg nem a személyeskedés a cél, inkább a folyamatra való odafigyelés. Mert elindult-forma valami a hazai magyar társadalmon belül tavaly ősszel a dicstelen referendum okán. Egyfajta közbeszélgetés, mely idejekorán elsatnyult, nem termelte ki érdemi fórumát. Az október 6-7-i népszavazásos bukta után jött a redőny… és párhavi hatáscsend. Az RMDSZ kongresszusán, a jövőképről való vitaindítás elánjában kimaradt a beszédekből és a dokumentumokból, még egy áthallásos utalás erejéig sem leltem nyomát, pedig e cikkre készülve újra elolvastam alaposan a szövegeket. Dacára annak, hogy a MIÉRT és a Nőszövetség üdvözölte annak idején a törvénytervezetet és a vele járó szándékot. Így maradtak újfent a periférián a magukat házassági kötelék nélkül is párként-partnerként tételezők, s ezen belül (vagy megint a szélén, vagyis a legszélén) a párkapcsolatban élő azonos neműek. Magyarok, mieink, s ha ez még nem elégséges érv: vokstulajdonosok.