facebook cover


Kustán Magyari Attila: Szűkebb pátriám, a bolygó


Array ( [0] => KustanMagyariAttila.png [foto] => KustanMagyariAttila.png )
-A A+

Úzvölgye fontos színtér a román szélsőjobboldal és az etnikai narratívát minden elé helyező magyar közösség számára. De amikor a bolygó válik temetővé, nem fog számítani, hogy kik fekszenek egymás mellett, és az sem lesz, aki megvitassa ezeket a kérdéseket.

Ez persze nem azt jelenti, hogy ne volna legitim az úzvölgyi incidens mint probléma – engem is elborzaszt a mindkét oldali ijesztő gyűlölet, amelynek feléről beszámol a román, feléről meg a magyar sajtó (hogy véletlenül se az összképpel találkozzunk), de romlott kozmopolitaként nem tudom mellőzni a globális kérdéseket.

Ezeket hadd osszam két részre. Egyrészt itt vannak más, lokális problémák, amelyeket nem tudok nem észrevenni. Mondjuk, a rohingja menekültek kérdése, akiknek nem a táblára felírt többnyelvűség a problémájuk, hanem saját hazájukból való tömeges kiüldözésük, lakóhelyeik felgyújtása, sokuk lemészárlása. A kínai állam ujgurok elleni lépéseit is aggodalommal figyelem, és ha már Ázsiánál tartunk, az orosz állam független újságírókkal szembeni eljárásairól, a szabad internetet veszélyeztető törvénykezéseiről is érdemes szót ejteni.

Afrika problémáit sorolni is nehéz volna: a klímaváltozás súlyosabban érinti őket mindenki másnál, miközben a kontinensen az orosz, kínai hatalom, az USA erőteljesen igyekszik előnyre szert tenni (miután az európai gyarmatosítás pusztítását a mai napig nem sikerül orvosolni). Nem szólva arról, ahogyan a posztfasiszta izraeli vezetés tovább terjeszkedik, és mindehhez asszisztál Donald Trump, akit mindig sikerül meggyőzni egy kis hízelgéssel (és nagyobb összeggel).

Dél-Amerikában is halmozódnak a súlyos visszaélések: a brazil szélsőjobboldali Bolsonaro hatalomra jutását Lula da Silva korábbi elnök bebörtönzése is segítette, ám kiderült, hogy az ítélet sürgetésének politikai okai voltak. Bolsonaro kóser az amerikai vezetés számára, azt azonban már nem tűrik, hogy a venéz olajtartalékok fölött nem ők rendelkeznek (hanem a végtelenül korrupt és alkalmatlan Maduro és pártja), ezért katonai fenyegetőzésig is eljutottak már, nem szólva arról, hogy önkényesen nevezték ki a számukra megfelelő elnököt (az EU pedig demokratikus reflexeit gyakorolva mindezt támogatja). A kubai gazdaságot pedig továbbra is szorongatják – miközben a „kommunista” ország számos tekintetben példamutató, így például az orvosi ellátás kérdésében.

Azt említettem már, hogy miközben az Egyesült Államokban 1989 óta a leggazdagabb 1 százalék 21 billió dollárral gyarapodott, a legszegényebb 150 millió ember 900 milliárddal lett szegényebb?

Európában az establishment fellélegezhetett május 26. után, a szélsőjobboldal gyengén teljesített, bár néhány országban ijesztően megerősödtek (erdélyi magyarok figyelmébe: egy ilyen konstellációnak bár sokan örvendenek, az őshonos etnikai kisebbségek éppúgy kárát látnák, mint a muszlim bevándorlók és posztgyarmati hátterű állampolgárok). Az Európai Parlament ugyanakkor legitimációs problémákkal küzd, és hatékonyságát tekintve sem sok jó példával szolgál arra, amit demokráciának nevezünk – érdemes elolvasni a Losoncz Alpár erre vonatkozó nagyszerű írását.

Ezek a jelenségek összeérnek, tendenciákat mutatnak meg, ezért is tartom fontosnak őket. Persze mindannyian információs buborékokban élünk, és ezt ha folyamatosan igyekszünk is megtörni, nehéz a feladat: nehéz eldönteni például, hogy kinek higgyünk különböző kérdésekben (ilyen fontos témák nekem Venezuela vagy a most zajló hongkongi tüntetéssorozat, de általában a globális kapitalizmus mérlege).

A felosztásom második része így a kifejezetten globális jelenségekre szorítkozik, túl a már említett tendenciákon. Ezek közül pedig nemcsak a kapitalizmus mint szimbolikus értelmi világ ilyen, hanem a klímaváltozás, amelynek már otthon is látni a megnyilvánulásait, és lesz még bőven katasztrófa, amelyik igyekszik rávenni minket a változásokra.

Ezeket pedig nem oldhatjuk meg sem a műanyag szívószálak betiltásával, sem a szén-dioxid-kibocsátás (egyelőre meg nem valósult) csökkentésével – ide már el kell jutnunk ahhoz, hogy szűkebb pátriánknak a bolygónkat tartjuk. Egyetlen élőhelyünket, amelyik igazán számít most, amelyiknek minden rezdülését érdemes figyelemmel követnünk, csatlakozva minden olyan megmozduláshoz, követeléshez, amely nem határokat emel, hanem megoldásokat keres. A határok ugyanis ha képesek is megállítani embereket, a katasztrófák átívelik azokat. Közös minden temetőnk, különösen a Föld, ha azzá válik.



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik