Most, hogy a nebulókkal szinte karöltve a parlament is vakációra tér, s előszele csapkod az uborkaszezonnak, az obligát-tervezett lazulás ideje következne, a feltöltődésé, önfeledt nyári emlékek fotóalbumának frissítése... Ez persze csak a felszínes reflexek (vágyak kivetítése) szintjén érzékelhető elvárás-horizonton felsejlő délibábok (s bábuk) hancúrja: második olvasatra rögvest kiderül, atipikus szezonnak hunyorgunk elébe. Túl a tornádósított, jégveréses, áradásos meteorológiai díszleten, a szabványossá szelídült város- és falunapokon, önmagukat újra kitalálni igyekvő nyári- és szabadegyetemeken ott rotyog alaplángon – akár egy országos főzőversenyen – a(z időnként odakozmált) közéleti-politikai lecsó, melyből, ha a receptet betartják és/vagy innovatívan értelmezik, lészen majd őszi-téli gourmand-show.

Ha már a kulináris kihívások regiszterébe – pontosabban szaftjába – mártózott a szöveg felütése, máris szolgálok egy aperitiffel: apró, utóízvilágában sajátos, könnyen emészthető (t)étel. Lehetne tanmese, anekdota, életkép; most épp menüpont, pöttöm túlzással, fogás.

Hozzávalók: egy db. témaérzékeny sajtómunkás, maréknyi időfaktor, púpozott kávéskanál rátartiság, egy db. választott, közepes nagyságú politikus, több csipetnyi türelem, neuronok, késhegynyi humorérzék, belátás, illetve ízlés szerint (szaknyelven: amennyit a massza felvesz). Ja, és a téma maga. Friss, alig került ki a hírpiacra: magyarellenes skandálások az oslói és la valettai futballstadion lelátóin. Erről kommünikét ad ki a jogszolgálat, a kisebbségvédelmi. Sajtómunkás két-három hosszan kicsengő mobilhívással felmelegíti a tepsit; ad hozzá egy részletes sms-üzenetet, mindezt diszkrét lángon hagyja összerottyanni, majd kicsit (kb. 14 órára) félrehúzza a sparhert szélére. Miután meggyőződött, hogy az így nyert állag javításra szorul, ad hozzá egy újabb telefonhívást – ezúttal átkaroló hadműveletként –, megszerez egy újabb kontaktot, odacsörög, majd leönti sms-glazúrral. 11 perc múlva kap egy válasz-sms-t, miszerint ki kell spórolnia a politikust, mert most épp nem kapható. Vagyis hát foglalt (valami más receptben szerepel). Sajtómelós fellapozza a szakácskönyvet, hátha valamit nem úgy tett, mint azt a „Hogyan készítsünk nyilatkozatból ropogós hanganyagot seperc alatt” fejezetben olvasta volt. Mindent betű szerint követett (kivéve az e-mailt, amit ugye ott az elején, a telefonhívás és az sms közvetlen közelében tüntet fel a szakkiadvány – médiakukták, figyelem!). És egyszerre megakad a szeme egy ceruzával margón ejtett megjegyzésen. Döbbenten konstatálja, ez saját keze írása, amely arra figyelmeztet, hogy tavaly decemberben pontosan mikuláskor még megpróbálta egyszer ezt a receptet, hasonló sikerélménnyel. Pördül egyet, és a konyhapolcról leemeli a „Villámgyors Bé-tervek haladóknak és meghaladottaknak” c. opust, de sebtében könyökkel lever egy vaskos, nagyjából 717 oldalas kötetet; a könyv pedig estében szétnyílik, mondjuk a 468-as oldalnál, és arccal a padlóra zuhan. Sajtómunkás felveszi, mielőtt visszatuszkolná egy félreeső zugba, megakad a szeme a következő passzuson: „…Ráadásul ebben az országban nem tartják sokra az önfejűséget és az önállóságot. Az embernek rá kell bíznia magát valakire, aki okosabb és hatalmasabb nála, hűségesnek kell lennie hozzá, s közben hinnie kell valamiben… Igen, hűség és hit!”