Bogdán Tibor: Magyarosítás? Románosítás?
Úgy tűnik, újabb magyarellenes provokációjukkal megint csak öngólt lőttek a román politikusok. Akárcsak máskor, az úzvölgyi hadisírok esetében is nyilvánvalóvá vált, hogy a román fél akart etnikai feszültséget kelteni, méghozzá a honvédelmi minisztérium hallgatólagos beleegyezésével (és pénzbeli támogatásával). Mindez olyan világos volt, hogy a román politikusok meg sem próbálkoztak azzal, hogy kizárólag a magyar felet okolják, és beérték volna annyival is, ha az etnikai uszításért a bűnrészesség legalább fele-fele arányban oszlana meg – na jó, a magyar fél esetleg egy icipicivel hibásabb lenne.
Még a román média is megírta, hogy a magyarok legfeljebb abban hibázhattak, hogy száz éven át gondozták, csinosították, hozták rendbe a katonatemetőt – igaz, engedély nélkül –, amelyről a román fél a mesterségesen kipattintott botrányig, megfeledkezett.
Ezt a tényt pedig aligha tagadhatta, így született meg a „nemzetközi katonatemető” elmagyarosításának meséje. A temető elmagyarosítása pedig abban állt, hogy – a sírkert gondozása mellett – a magyarok nem engedték meg a románoknak, hogy magyar katonahalottak fölé ortodox betonkereszteket helyezzenek el, oda soha el nem temetett román hősökre emlékezve.
A románok szerint tehát így ment az elmagyarosítás…
No de nézzük meg, hogyan megy az elrománosítás?
Nem is kell messze mennünk. Az úzvölgyi temető közelében, Kovászna és Bákó megye határán, az Ojtozi szorosban fekvő Sósmezőn szintén létezik egy újabb, ez úttal a románok által, 1930-ban létrehozott nemzetközi katonatemető, amelyben négy nemzet – románok, magyarok, németek és oroszok – katonái nyugszanak. És amelynek helyzetéről nemrégiben Hans Hedrich politológus, civil aktivista számolt be részletesebben.
Miközben az úzvölgyi katonatemetőben változatlanul meghagyták a kereszteken szereplő eredeti neveket, addig Sósmezőn a korabeli kőkeresztek jó részéről levésték vagy felülírták a neveket. Így lett például a német 14. dragonyosezred altisztjéből, Jakob Grossból Grosu Iacob őrmester.
A sósmezői katonatemetőben mindenütt hamis információkkal, félretájékoztató feliratokkal találkozhatunk. A bejárat melletti táblán arról értesülhetünk, hogy a temetőben 1900 román katona nyugszik, az 1916–1919 közötti „román nemzeti újraegyesítési háború” halottjai.
Ez utóbbi információ teljesen újszerű, mert eddig senki nem tudott róla, hogy létezett volna ilyen háború is, de ha történetesen lett is volna, a szöveg akkor is nagyot csúsztatna, hiszen az állítás egyáltalán nem igaz a többi nemzet katonáira, akik korántsem a „román nemzet újraegyesítéséért” – sőt, éppen ellene – harcoltak.
Az úzvölgyi temetőben elhelyezett feliratok nem tartalmaznak hamis, tudatosan félrevezető adatokat és senki nem olvashat olyasmit, hogy a halottak valamiféle, eddig még soha senki által nem ismert háborúban estek volna el.
A sósmezői katonatemetőt a romániai Hősök Kultusza nevű intézmény létesítette, régebbi temetők és hadisírok felszámolásával, a kihantoltak csontjainak összegyűjtésével. Mivel a legtöbb halott azonosíthatatlan volt, csontjaik a temető közepén kialakított csontterembe kerültek. És bár az összekeveredett csontokról ma már senki sem állapíthatja meg, hogy melyik állam katonáinak földi maradványairól van szó, a román fél azonban az itt nyugvókat saját hőseinek tekinti.
Az osszáriumra emlékművet is emeltek, román hősöket méltató feliratokkal, az 1916-17-ben az Ojtozi-völgyben küzdő román 15. gyaloghadosztály parancsnoka Eremia Grigorescu tábornok bronzba öntött portréjával.
Az „elmagyarosított” úzvölgyi temetőben ugyan magyar nemzeti színű szalagocskákat helyeztek el a kereszteken, ám nem lobog a magyar zászló a temetőben, nem festettek le semmit magyar nemzeti színekre és semmilyen magyar hős szobra, domborműve nem látható.
A sósmezői temetőben viszont piros-sárga-kék zászlónyélen lobog a román trikolór, a kerítést román nemzeti színekre festették át, egy magyar katona sírján elhelyezett egyszerű fakeresztet (amelyet a katona magyarországi rokonai helyezhettek el), kidobták a – nemzetközi katonatemetőből. (A magyar fél fellépésére a román illetékesek végül is „átrendezték” a temetőt, többé-kevésé visszaadva nemzetközi jellegét, felhúzták például az 1916–1919 között szembenálló felek országainak zászlóit. A román obeliszk és a román tábornok domborműve viszont továbbra is uralja a teret).
Miközben pedig valami keserű poént keresnék a jegyzet végére, érkezik a hír: a román hatóságok ahelyett, hogy eltávolítanák az illegálisan emelt kereszteket, törvényesítik a törvénytelenséget. A művelődési tárca kedvezően véleményezte az úzvölgyi temetőben, magyar halottak fölött elhelyezett ortodox keresztek „művészi koncepcióját”.
És egy még frissebb hír: a sürgősségi kormányrendelettel most elfogadott közigazgatási törvénykönyvben nem szerepelnek megszerzett anyanyelvhasználati jogok.
Lehet, hogy a kormány úgy gondolja, ha ismét gőzerővel beindítja az elrománosítást, megoldódnak a katonatemetők gondjai is?
És a magyar halottak eltüntetésével eltűnnek majd az élők is?