Mi, magyarok valahogy úgy vagyunk vele, hogy azt bántjuk, akit szeretünk. Az Európai Uniót is azért bíráljuk furtonfurt, mert nem szeretnénk, ha nyugati birodalommá változna, mielőtt még kihevernénk a keleti birodalom okozta traumákat, nem kívánjuk, hogy a bürokrácia elhatalmasodjék fölöttünk. Még hiszünk abban, hogy nekünk, romániai magyaroknak a nemzetek egyesült Európája nyújthat lehetőséget identitásunk megőrzésére, fennmaradásunkra. Titkon reméljük, hogy az elmúlt öt év csak zsákutca volt az EU történetében, ahonnan sikerült visszafordulnunk, hogy újra nekiveselkedjünk az építkezésnek. Reménykedünk, hogy Jean Claude Juncker, az isiászos kótyagos öregúr, Martin Schulz, a képesítés nélküli balfácán, Frans Timmermans, az európai eszmét kiforgató nullitás és Manfred Weber, a magas tisztségért saját szövetségeseit is elárulni kész muszájakarnok együttes feltűnése csak baleset volt. Bízunk abban, hogy a kompromisszumkötésre kész, párbeszédre nyitott politikusok ideje következik.

Szükségünk volt, van egy új reményre nekünk, akik hiszünk Európában. Az új remény neve Ursula von der Leyen.

Az Európai Bizottság megválasztott elnöke eddig, az első parlamenti beszédében igazolta elvárásainkat. Érzelemteli, lelkesítő beszédet tartott, s már ez üdítően hatott Juncker és Timmermans bükkfanyelven csikorogtatott polkorrekt, ám üres beszédei után. Ursula von der Leyen megvallotta, hogy mélyen hisz az európai összetartozásban, elkötelezett híve az európai uniós integrációnak és az európai értékeknek.

Érintette a legtöbb aktuálpolitikai témát: a klímaváltozást, a digitális világra való átállást és nehézségeit, a szegénység elleni küzdelem fontosságát, kiállt a nők egyenjogúságáért és védelméért. A migrációval kapcsolatban elmondta: határozott lépéseket fog tenni, hogy újrainduljon a menekültügyi szabályok európai reformja. Európának közös hangon kell megszólalnia a világpolitikában, mondta.

Visszaemlékezett édesapja szavaira, aki a hatvanas években az Európai Bizottságban volt kabinetfőnök, majd versenypolitikáért felelős főigazgató: az Európai Unió olyan, mint egy hosszú házasság: a szerelem soha nem lesz nagyobb, mint amilyen az első nap volt, viszont egyre mélyebb lesz. „Mert tudjuk, hogy számíthatunk egymásra, jóban és rosszban. Mert tudjuk, hogy vitatkozunk, de aztán újból ki tudunk békülni. Mert sosem felejtjük el, hogy miért léptünk be ebbe a kötelékbe” - fűzte hozzá.

A beszédét „éljen soká Európa!” felkiáltással zárta.

Ez az emberi hang, ez a hajlandóság az együttműködést szolgáló őszinte vitákra, ez jogosít fel újra a reményre: Európa elrablását sikerül megakadályozni.

Igaz, a viták nem csitultak az EB elnökének megválasztása után sem. S az arzenál, amelyet Ursula von der Leyen ellen felvonultatnak az elégedetlenkedők, a régi elhasználódott fegyvertár.

Mindenki előtt a szocialistákhoz közeli sajtó igyekszik hangsúlyozni, hogy a frakció legalább egyharmada von der Leyen ellen szavazott. Ami azonban meglehet nem is annyira a jelölt személye ellen irányult, mintsem inkább a csalódottság jele amiatt, hogy Angela Merkel ígérete ellenére mégsem sikerült Frans Timmermanst bársonyszékbe emelni. Nem mindenki szavazta meg von der Leyent a liberálisok köréből sem, ám ezen nem is kell csodálkozni, hiszen hármas válaszút belőtt áll a liberális frakció is: a negyed évezreddel ezelőtt még elképzelhetetlennek tartott balratolódást választja, esetleg keresi a konzervatívokkal való együttműködés lehetőségét vagy ragaszkodik saját liberális doktrínájához és lévén a mérleg nyelve az Európai Néppárt és a szocialisták közt.

Azoknak lehet igazuk, akik nem tartják problémásnak, hogy az EB elnöke kisebb arányú parlamenti felhatalmazással lát munkához, mint elődje. Így legalább tisztában lesz azzal, hogy folyamatosan teljesítenie – sőt, ami még fontosabb egyeztetnie – kell, ha a képviselő-testület támogatását meg akarja szerezni. Még az olyan képviselőkét is, akik a posztigazság korához illő komoly(talan)sággal igyekeznek arról meggyőzni választóikat, hogy a szoros eredmény valójában üzenet a leendő bizottsági elnöknek: még nem szerezte meg a parlament támogatását. Akkor sem, ha megszerezte...

Az Európai Unióban az orwelli újbeszél visszaszorítása a következő öt év sikerének egyik kulcsa.