facebook cover


Rostás-Péter István: A lehető legjobb magyar


Array ( [0] => RostasPeterIstvan.png [foto] => RostasPeterIstvan.png )
-A A+

Apai nagyapám nem volt a legjobb magyar: egyetlen utódot nemzett, míg anyai részről Tata majdnem jónak bizonyult, ugyanis három gyereke született, ám a legkisebbik alig kétévesen meghalt. Én sem ütöm a mércét a magam két lányával, a bátyám viszont már átvitte a lécet, legalábbis az előselejtezőn: három huszonéves gyermek édesapjaként most épp azon drukkol, hogy összejön-e a megfelelő számú unoka. A 9–16 közötti intervallumban. A Kövér-féle recept szerint ugyanis ez kelletik a jó magyarsághoz.

A budapesti parlament elnöke lassan 31 éves politikai pályát tudhat maga mögött, aligha gyanúsítható azzal, hogy esetlenül kommunikál, s ennek tudható be a mostani malőr: közelmúltbeli nyilatkozataiban (ama szintén híressé vált 2002-es márciusi köteles javaslatát tekintsük ráhangolódásnak: „Sokan vannak ma Magyarországon olyanok, akik nem tudnak örülni a kormány intézkedéseinek. Ezért azt ajánlom nekik: vegyenek egy kalapácsot, egy szöget és egy kötelet, menjenek le az alagsorba, és a szögre, vagy ha találnak jó gerendát, akkor arra kössék fel magukat” – a sztoriból per lett, a pert Kövér László elvesztette, és akkor 42 ezer forintjába került az elutasított  fellebbezés...) sorra támadta ki a homoszexuálisokat, a bírákat és a klímaváltozás veszélyére figyelmező diskurzust. Politikusok szoktak erőseket mondani. Olyat, amitől az ellenzék, a média és a sajtófogyasztó (egyben vokstulajdonos) állampolgár az átlagosnál hangosabb hümmögéstől a (pl. a 2002-es hangfelvételen, a szombathelyi gyűlésen, merthogy a kötél akkoriban „rájárt” Kövérre és újfent kísértett) tapssal garnírozott, hangos nevetésig tartó reakciót  generál. Ebben a tekintetben az Országgyűlés elnöke a maga módján koherens. 

Nem érdektelen, ha egy politikai nyári táborban elhangzott szöveg vagy mondat környezetét – bár vázlatosan – áttekintjük: 1. 1980 óta Magyarországon folytonos demográfiai lejtmenet van, amit némileg enyhít 2. a peremországokból bevándorló-áttelepülő-érkező magyar és 3. egyéb államokból érkező, nem magyar populáció és 4. amennyiben ez a csökkenő trend folytatódik, 2030-ra a becslések szerint a 2001-es népszámláláshoz képest Magyarország lakossága mintegy 362 ezer fővel zsugorodik, illetve 5. a Központi Statisztikai Hivatal szakembereinek előszámításai 2070-re 7,7 – pesszimista változat szerint 6 millió állampolgára lesz az országnak. Valamivel több, mint amennyi tavaly volt Dániának. (És hatodik pontként csak így diszkréten, zárójelben: az eddigi utódgyarapítást ösztönző rendelkezések még nem produkáltak a hivatalos demográfiai adatsorokban észlelhető pozitív elmozdulást.)

A szakirodalom egyetért abban, hogy a népesedési trendeket (hacsak nem következik be valami drasztikus változás: háború, természeti katasztrófa, végzetes kimenetelű epidémia) igen nehéz megfordítani. A legprofibban kigondolt és véghezvitt családpolitikai intézkedések is csak ötéves tervekben mérhető idősávban hozhatnak statisztikailag érzékelhető változást. A jelenlegi budapesti kormányzatnak tehát – feltéve, hogy döntéseik e téren helyesek és prognózisaik megbízhatóak – legalább öt-tíz évet kell várnia, amíg lefékezi a demográfiai hanyatlás ritmusát. A szolid gazdasági háttérrel aládúcolt, koherens közpolitikákat tehát kitartóan megvalósító szereplőre van szükség ahhoz, hogy a siker előszobájába jussanak.

A temperamentum, az emberi alkatnak vérmérséklete viszont nehezen szorítható e számoszlopoktól uralt modellezésbe: innen a harmadik legfőbb magyar közjogi méltóság értelmezhető és/vagy méltatlan (el)szólása. Kövér Lászlónak a családtervezés és a nemzettervezés között elakadt mondata, ha egy másik regiszterben olvasom, jól célzott üzenet egy adott szavazótábornak. Mely nem egy ugyan, de egyfelé voksol. Hogy közben a „többiek”, az egy- vagy kétgyerekesek, a tucatnyi unokát felmutatni nem tudók, az elváltak, a meddők, az elvetélők, a szinglik mit kezdjenek ezzel a kirekesztősdivel, már csak mellékzönge. Mint ahogyan a kettős identitással rendelkező magyarországi roma (és nemroma) családok, melyek abszolválják ugyan a kövéri aritmetikatesztet, de ettől még nem veszik őket emberszámba, nemhogy magyarként tekintsenek rájuk: a leszakadt rétegek arányát a kutatók öt éve az összlakosság 23 százalékára becsülték...

A minőségi-minősítési kényszerekkel, mint amilyen egy meleg augusztusi erdélyi szombaton a felszínre tört, személyesen, de távolról sem személyeskedve csak annyit tennék hozzá: beérem azzal, hogy naponta megszólalhatok a rádió mikrofonjánál anyanyelvemen, hogy időnként magyarra fordíthatok talán érdekes szövegeket, és hogy íme, ezen a felületen is ugyancsak magyarul – és remélhetőleg közérthetően – mondok véleményt.

 



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik