Mintegy másfél millióan  igényeltek eddig tartózkodási vagy letelepedési engedélyt az unióból kifele hátráló Britanniában. Közülük majdnem 187 ezer román állampolgár. Hányada annak a nem is tudjuk hány millió honfitársnak, aki Európába kitántorgott  vagy korhű kifejezéssel: kisprintelt. Valahányszor a diaszpóra statisztikái kerülnek teritékre, nem tudom megállni csodálkozással elegy botránkozás nélkül, hogy rendszerint a becslések lazán értelmezett 1-1,5-2 milliós eltéréseket mutatnak, demográfiailag, illetve népességpolitikailag értelmezhetetlen „ hibaszázalékot”. A határon túli román állampolgárokkal foglalkozó tárca eleve sóhivatal jellege így még szimbólikusabbá válik, hiszen megközelítőleg sem tudja számon tartani munkája anyagát, ezért ha lenne is jólét és fülig tejfel ebben a román államban, akkor sem tudna érdemben érvelni a költségvetési torta szeletelésekor, hogy neki az elképzelt adagnál pontosan hányszor nagyobb büdzsét kellene biztosítani. 

De visszatérve az Albionba távozott és ott vélhetően hosszasan elidőző román útlevéltulajokra: gesztusuk egyértelműen jelzi, hogy a Brexit következményeivel dacolva mégis a Szigeteken maradnak, tehát lezárták-forma hazai életüket. Klasszikusan azt szokták mondani, hogy csak néhány esztendő. Amig megalapozzák magukat. Majd visszajönnek és vállalkoznak, befektetnek, megvalósítják itthoni pályán mindazt, amit addig nem, s amiért batyut kötöttek. A jelek szerint nem kis részük betagolódik-törődik  a külhoni környezetbe: egyre ritkábban jönnek haza, idővel kevesebb pénzt küldenek (a családi sírgondozás költségeire csökken a summa). Meg ugyancsak kevesebb voksot.

Öt éve az elnökválasztás első fordulójában kevéssel 161 ezer szavazat érkezett összezen külföldről, most pedig alig feleennyien iratkoztak fel levélszavazásra, illetve szokásos kinti szavazókörzetekben való jelenlétre. Bár a kormány még kitolta pár nappal a jelentkezési határidőt, aligha jegyzünk majd rekordokat a külföldi szavazókedv kategóriában. Sőt, a múltkorinál több szavazóhely, meg a vélhetően jobb szervezés sem fogja elkendőzni, hogy a külhoniak már egyre kevésbé képeznek kritikus (mondhatni király, vagyis elnökcsináló) tömeget, jelentős vektorai ugyan a hazai erőviszonyoknak, de aki választást akar nyerni, nem hagyatkozhat úgynevezett jobboldali, jobbközép preferenciáikra. A 2024-es államfőjelölteknek pedig (ha ez a trend marad) igencsak el kell gondolkodniuk azon, hogy a helyben levő  s akkor még jobban elaggott és megfogyatkozott populáció lesz a fő célközönség, és szavazóbázis, ezért a tanácsosok, ha nem akarnak kapkodni és improvizálni, lassan már vázolhatják az új „röghöz kötött” kampánystratégiákat.