facebook cover


Szász István Szilárd: Ingó ingatlan


Array ( [0] => [foto] => )
-A A+

Mint amikor egy százemeletes épület tetejéről néz valaki a mélybe, úgy szédül meg az is, aki felmegy valamelyik ingatlankereső és -hirdető oldalra. Aki mostanság érett oda, hogy lakásvásárlásra adja a fejét, az korán be fogja látni, hogy cserébe a lelkét is adnia kell. Ma már nem az a kérdés egy átlagos keresettel rendelkező személy vagy család számára, hogy hitellel vegyenek-e lakást vagy inkább „kispórolják”, hanem sokkal inkább az, hogy vajon a maximális futamidejű hiteltörlesztő értékével számolva elég-e a jövedelmük ahhoz, hogy egyáltalán szóba álljanak velük a bankok, miközben azért imádkoznak, hogy lehetőleg még nyugdíj előtt lezáruljon a futamidő és a törlesztés.

A fiatalok kilátástalansága nem „légből kapott”, bár az ingatlanárak úgy „elszálltak”, hogy talán közelebb lennének a megoldáshoz, ha a fejük fölött tornyosuló „búfelhőket” elhessegetve engednék „szárnyalni” képzeletüket is. Mert azt az egyet lehet, álmodozni, egyelőre ingyen és bérmentve. Elképzelhetik, hogy majd vesznek egy házat, vagy még jobb, vesznek egy takaros kis telket (itt a „kis” szón a hangsúly), ahol felépítik álmaik lakását. Mondjuk három szobával, mert több gyereket is szeretnének, kell a hely. Garázzsal az udvaron, kertecskével hátul. Egy hely, ahová akár a barátaikat is meghívhatják egy kertipartira, de ahol be is kuckózhatnak, ha már elegük van a világból. Itt nevelik majd fel a gyerekeiket és itt fognak megöregedni. Álmodják nyitott szemmel. Aztán jól arcon vágják a realitás tényei, s kicsit (értsd: nagyon) visszavesznek a terveikből. Jó lesz talán egy szerény tömbházlakás is…

De tudják, hogy kik álmodnak még merészet? Az ingatlanpiaci, -befektető, -beruházó, -fejlesztő cégek. Na, azok tudnak még álmodni. De becsülettel meg is kérik az árát. Mert nem ám ingyen álmodnak ők nekünk lakást. Dehogy. Az ingatlanhirdető oldalak tele vannak olyan projektekkel, amelyek esetében az elképzelésen túl sokszor nem sok áll az egyszeri lakásvásárló rendelkezésére. Meg lehet venni jó pénzért ezeket az álmokat, előlegbe, persze. Tervek, amelyek egyszer talán elkészülnek, talán megkapnak minden engedélyt, talán sikerül beszerezni az építkezési anyagokat (nem triviális), talán lesz építtető, talán nem megy időben csődbe (sem az építő, sem az építtető) és talán a vásárlót sem viszi el időközben az agyvérzés vagy a szívinfarktus. A sokszor világ végére, a „természet közelségébe” tervezett panellakások helyzetét szívfájdítóan parodizálja Mircea Bravo kolozsvári „mókamester” egyik legutóbbi videójában, érdemes megnézni.

Aki pedig nem szeretne élete végéig albérletben lakni, talán még komolyan el is gondolkodik, hogy esetleg mégis érdemes volna befektetni egy ilyen projektbe (mert ezek még mindig olcsóbbak, mint a már kész lakások). Talán két-három évig menni fog, hogy a hitel mellett a lakbért is fizessék, amíg sikerül befejezni és lakhatóvá tenni az ingatlant. De hogy mehetne? Fizetésük jelentős része a harmincéves hitelre megy el, amiért cserébe néhány év múlva talán kapnak egy félkész ingatlant, ami semmilyen szempontból nem felel meg a korábbi álmaiknak: ház helyett tömbházlakás, a város helyett „alvóváros”, a megvalósult álom helyett inkább rémálom…

Szinte kár a szót fecsérelni a megannyi „smekerségre”, amit az ingatanközvetítő irodák művelnek. Mesterségesen pumpálják fel az árakat, amelyekkel szemben alapból hátránnyal indul a vásárló. Számtalan lakáshirdetést találni, amelyet nem sokkal később aztán meghirdet egy ingatlanügynökség, persze már jelentős felárral. A két hirdetés pedig mint egy-egy bűnjel, egymás mellett jelenik meg az érdeklődők előtt, hogy legyen amin bosszankodni. Rendszerszintű a visszaélés a leendő lakástulajdonosokkal szemben, akik tehetetlenül elszenvedik a mérhetetlen arcátlanságokat (akarom írni, pofátlanságokat). Világ, amelyben központnak nevezik a külvárost, külvárosnak a 15 km-rel arrébb található falut, panorámának a gazrengeteget, befektetésnek a kizsákmányolást.

A sok hazugság, átverés és lehúzás mint egy-egy emelet épül egyik a másikra. Százemeletes felhőkarcoló lesz belőle. Az emberi kapzsiságra épülő torony. A szégyentelenség műemléke. Ilyen magasságokban azonban már erősek a széllökések, a talaj sem bírja a végtelenségig: minél magasabb az épület, annál jobban kileng és imbolyog. Talán azt várjuk, hogy a tákolmány végre összeomoljon, mert ez nem mehet míg a világ. De az a baj, hogy amikor ez bekövetkezik, akkor minket is maga alá temet.



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik